Az elmúlt pár hónap röviden

Ezt a bejegyzést már Magyarországról írom, hétfőn ugyanis véget ért a mullsjői kalandom. Az utolsó, lezáró bejegyzés előtt viszont még szeretnék mesélni egy kicsit arról, hogy mi minden történt az elmúlt három hónapban. A történetet gond nélkül folytathatjuk ott, ahol a legutóbb befejeztem, mivel a káosz pontosan a Melodifestivalen után kezdődött. Illetve előtte volt még egy nyugis hetünk, aztán március 17-én jött a hír, hogy az egyetemeket és a középiskolákat bezárják és mindenki átáll a távoktatásra a vírus miatt. Ez alól a mi sulink sem volt kivétel sajnos. Szerencsére azonban Magyarországgal ellentétben, a kollégiumokból nem kellett kiköltözni, de elég bizonytalan volt a helyzet a folytatással kapcsolatban. Zita ezért úgy döntött, hogy inkább hazajön - amíg még lehet - én viszont maradtam. A tanárok és az igazgató azt mondták, hogy majd találnak nekem elfoglaltságot, így nincs szükség arra, hogy megszakítsam a programot. Ennek nyilván örültem, nem szívesen jöttem volna haza hónapokkal korábban.

Az elkövetkező időszak egyszerre telt nagyon lassan és nagyon gyorsan, szinte teljesen összefolytak a napok és a hetek. Mivel egyre kevesebb volt a teendő a suliban, így az én feladatom is az lett, hogy szinte teljesen átkapcsoljak diák üzemmódba és részt vegyek az online órákon, illetve házikat írjak. Emellett pedig a kávézót és a fair-trade boltot tartottam rendben, bár olyan sok munka nyilván nem volt velük, mint korábban.

Még valamikor februárban az egyik tanár ötlete volt, hogy közösen csinálnunk kellene egy pillangókból álló díszt, amit majd felfüggeszthetünk valahová. Na most ebből az lett, hogy egy este közös tevékenységként kivágtunk rengeteg pillangót nagyon vékony papírból, majd elkezdtük őket damilra felragasztani, de aztán mindenkinek elege lett belőle és félbemaradt a dolog. Mivel nekem úgyis elég sok szabadidőm lett, így megkaptam, hogy akkor ezt fejezzem be, ha szeretném. Tökre megörültem, hogy legalább lesz mivel szórakoznom, de a végére úgy voltam vele, hogy soha többé nem szeretnék pillangókat látni. Körülbelül három hétig tartott, mire elkészültem velük, szerintem több ezer pillangót vágtam ki és ragasztottam fel. A végére két dísz is lett belőlük, amelyeket a kávézóban csodálhatnak meg az arra járók. Legalább így hagytam magam után valamit, amiről majd emlékezhetnek rám.

Hogy tényleg ne unatkozhassak, a kedvenc svédtanárom is jócskán ellátott feladatokkal és házikkal és a heti egyszeri külön svédet továbbra is személyesen tartottuk meg, úgyhogy szerencsére a svédem fejlődése nem állt meg. Ezek az órák egyébként a heteim fénypontját jelentették, még akkor is sikerült feldobniuk, amikor rossz kedvem volt. Nagyon hálás vagyok Åsának, hogy a szabadidejét rám áldozta, és nagyon fog hiányozni az a heti egy óra.

Elérkeztünk az utolsó héthez és ezzel együtt a búcsúhoz. A vírusra való tekintettel a szokásos évzárón is módosítani kellett, ezért több csoportra osztottak minket és két napos lett az esemény. Én a hétfőin vettem részt és egy búcsúebéddel kezdtünk, majd ezután az aulában került sor az igazgató beszédére és kiosztották a különböző ösztöndíjakat. Ezután pedig a tanteremben búcsúztunk el az internationell profilért felelős tanártól, akinek ez volt az utolsó éve. Jó volt mindenkit még egyszer utoljára látni, néhány emberről március óta szinte nem is hallottam, úgyhogy örülök, hogy erre a lezárásra sor került. Másnap délután miután mindenki végzett lementünk a tópartra és a délutánt ott töltöttük, amióta jó az idő elég nagy ott a tömeg szinte minden nap. Este pedig pizzát rendeltünk és társasjátékoztunk sötétedésig. Annyira fura de egyben csodálatos is, hogy még este 11-kor is világos van, én az elmúlt hetekben nagyon sokat voltam kint este, sétáltam vagy csak üldögéltem a tóparton.

Szerdán az iskola személyzete Timmelébe ment, ahol egy kerti partin vettünk részt. Nagyon szép a hely és az érdekessége, hogy van ott a faluban egy mini falu, amíg készült a kaja addig azt néztük meg. Természetesen a parti része volt a csapatverseny is, amiben az én csapatomnak sikerült megszereznie az utolsó helyet. De legalább jól szórakoztunk. Aznap egyébként az utolsó bentlakók is elhagyták a sulit és már csak én maradtam.

A hét hátralevő részében sem unatkoztam azért, még sikerült néhány találkozót meg fikát beiktatni, illetve hétvégén még Göteborgba is elmentünk lezárásképp. Hétfőn pedig eljött a búcsú ideje, a gépem este indult Malmőből, úgyhogy még oda is el kellett jutnom, Göteborgból ugyanis június 17-ig nincsenek járatok Budapestre. Szerencsére minden a terv szerint ment, most pedig élvezem a két hetes itthoni karantént.

Puss och kram,

Aurél

Bielefeld II. rész

Kedden meglátogattuk a várostörténeti múzeumot, ami amellett hogy nagyon érdekes volt, jó mulatságnak is bizonyult. Sok interaktív elemmel is találkoztunk, például kipróbálhattunk egy régi villamost, és megismerkedhettünk a múltszázadi iparágakkal. 

Délután ellátogattunk a bielefeldi fociarénába, ugyanis az egyik német tanár régebben válogatott játékos volt. Még számomra is lenyűgöző volt a hatalmas épület, pedig én kevésbé vagyok járatos ebben a sportban. A tetőteraszról gyönyörű kilátás nyílt a városra, egészen Hermann emlékművéig is elláttunk. 

Ezután meglátogattuk az egyetem épületét aminek érdekessége, hogy ez az egyik leghatalmasabb összefüggő egyetemi épület Európában. A mögöttes elgondolás az volt, hogy így könnyű lesz megvalósítani egy interdiszciplináris együttműködést a tanszékek között, ám a végeredmény kissé lehangoló látványt nyújt. Leginkább egy posztapokaliptikus reptéri tranzithoz tudnám hasonlítani. Mindezek ellenére mi jól éreztük magunkat, és végre részünk lehetett egy svéd fikában (uzsonna) kávé és frissen sütött gofri formájában. Az előadótermek igen impozánsak voltak, és mint megtudtuk az egyetemen igen magas színvonalú felsőoktatás zajlik. A képen egy fali festmény látható az egyik folyosóról.

Ezután volt egy kis szabadidőnk, amelyben két diákkal csatangoltunk egyet a belvárosban. A városközpont igen hangulatosnak bizonyult, és egy helyi presszó ablakából megfigyelhettük az itt lakó emberek délutánját is. Sokféle embert láttunk megfordulni az utcán, együtt találgattuk kik lehetnek, és milyen lehet az életük itt Németországban... 

A német diákok közös vacsorát szerveztek számunkra, és asztalt foglaltak egy kínai all-you-can-eat étterembe. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy mindenki elégedett volt a választással. Az étel kiváló volt, és a nagy kerek asztalnál sokan kényelmesen elfértünk. A jó hangulatú vacsora után még megittunk egy búcsú koktélt egy közeli helyen, majd hazaindultunk. Eredetileg korán terveztünk ágyba kerülni, de az időérzékünk megviccelt minket. Jól éreztük magunkat.

Másnap délelőtt jött el a számomra legérdekesebb program. A német és svéd diákok (velünk kiegészülve) workshopon vehettek részt, ahol csoportokra bontva olyan fontos kérdéseket vitathattunk meg, melyek alapvető irányvonalak az Európai Unió jövője szempontjából. A demokrácia, emberi jogok és környezetvédelem közül én a környezetvédelmet választottam. Jó érzés volt látni, hogy ez a téma nem csak számomra, de mások számára is fontos volt.



Ebéd után meglátogattuk a Welthaus nevű helyi NGO-t, akik bemutatták számunkra munkájukat. Egyrészről sokat segítenek helyi szinten nyelvoktatással és az újonnan az országba érkezők útjának egyengetésével, másrészt olyan területeken is segítséget nyújtanak, mint például Peru, vagy Afrika bizonyos országai. Munkájukról bővebben itt olvashattok: https://www.welthaus.de/

Ezután sajnos elérkezett az utolsó este, melynek során a tanárok és a diákok BBQ-val készültek számunkra az iskola területén. Hamar eltelt ez a pár nap, bár a sok program után nagyon elfáradtunk. Másnap hosszú hazaút várt ránk, amelynek a végén boldogan bújtunk -végre a saját- ágyunkba.

Puss och kram:

Zita