2019. augusztus 31., szombat

Az első hét



Első hetem a folkhögskolában nagyon eseménydúsan zajlott. Hirtelen nagyon sok információt kellett befogadnom és feldolgoznom, és amennyire örültem a folyamatos svéd anyanyelvi közegnek, annyi fejtörést okozott hogy mindent sikerüljön megértenem. Sokszor Aurél segítségére szorultam, aki norvég tudása miatt könnyebben eligazodott. Szerencsére az iskola tanárai és diákjai nagyon segítőkésznek bizonyultak, így sikerült zöld ágra vergődni egymással. Ez a barátkozást is megkönnyítette, sokan szívesen segítettek a gyakorlásban, és eligazodásban. 😊

Megismerkedhettünk az iskola életével és napirendjével, valamint feladatainkkal is. Fő elfoglaltságunk a kávézó és a fair trade shop rendben tartása, amely főleg délelőttönként és késődélután ad elfoglaltságot számunkra. Emellett lehetőségünk van -már az első héttől- több tanórán is részt venni. Járunk az international classra, ahol főként gazdasági és politikai aktualitásokkal foglalkozunk, festészetre, pszichológiára, svéd mint idegen nyelvre, ezen kívül külön svéd óránk is van. Szabad időnkben részt veszünk az iskolai sportfoglalkozásokon is. (Heti egy röplabda és két köredzés.) 

Biztos pontot jelentett a mindennapokban a menza, ahol mindig nagyon kedvesen fogadtak, és a finom ételek mellett mindig volt alkalmam összefutni az új barátaimmal és beszélgetni egy kicsit a mindennapi teendők, tanórák között.

Megismerkedhettünk mentorainkkal is, akik szintén nagyon kedvesek. Az első héten kicsit megijedtem a sok újdonságtól, eleinte átláthatatlannak tűnt a sok új információ. Sokat segített hogy esténként tudtam beszélgetni az otthoni barátaimmal, a hét végére kezdtem megnyugodni, és megbarátkozni új otthonommal. 

Nagyon megtetszettek az erdei utak, ahol remek futóútvonalakat találtam. Célom, hogy le tudjam futni a 10 kilométeres turistaútvonalat, egyenlőre 6 sikerült egyszerre. Az itteni környezet nagyon kedvez az egészséges életmódnak, és inspiráló hatással van rám.



Ahogy ismerősebbé vált a környezet, én is magabiztosabbá váltam, és jó érzés volt megtapasztalni milyen kedves és befogadó a közösség. Az órákon kívül is egyre több időt töltöttünk együtt, szombaton pedig már közös programot is szerveztünk. 😊 

Puss och kram,
Zita

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Mullsjö A-tól Z-ig
Maira Gall