Midterm tréning

Még január végén sor került a midterm tréningre és így egy hónappal később végre sikerül írnom róla. Igazából korábban is lett volna időm, csak hát szerintem elég unalmas volt az egész, úgyhogy próbáltam halogatni az összefoglaló megírását amíg csak tudtam.

Ahogy már korábban is említettem, az önkéntesek különböző tréningeken vesznek részt a projekjeik alatt. Mivel mi 6 hónapnál tovább önkénteskedünk ezért mindhárom tréningre hivalatosak vagyunk, a januári midterm volt tehát az utolsó. Nagyjából ugyanazok az emberek tértek vissza, akik az on-arrival tréningen is ott voltak, egy-két új arc érkezett és néhányan hiányoztak, ugyanis ők egy későbbi tréningen vesznek részt, vagy már véget ért a projektjük. A szállás és a helyszín is maradt a korábbi, úgyhogy nagyjából már mindenki tudta mi vár majd ránk. Elég furcsa ez az egész midterm számomra, hogy őszinte legyek, ugyanis a különböző szervezetektől érkező emberek a programjaik különböző szakaszában voltak és néhányuknak csak pár hete volt hátra Svédországban, úgyhogy a félidejük már kicsit korábban letelt, ennek következtében elég nehéz olyan dolgokat találni, amelyek mindenki számára relevánsak. Talán ez volt az oka annak, hogy többen is ferde szemmel néztek a különböző feladatokra.

Az első nap ebéd után kezdődött és főként kültéri csapatépítő feladatokat csináltunk. Én ezeket általában élvezem és most sem volt semmi kifogásom ellenük, annak ellenére, hogy elég hideg volt amúgy. A nap hátralevő része prezentációkészítéssel telt, ugyanis másnap mindenki lehetőséget kapott, hogy elmondhassa mégis mit csinált eddig a projektje során.

Másnap szintén kinti programmal kezdtünk, háromfős csoportokra osztottak minket a feladatunk pedig az volt, hogy a kihívásainkról beszélgessünk és egymásnak tanácsot adjunk. Annak örültem, hogy nem az egész csoporttal kellett megosztani a dolgokat, hanem csak két emberrel, de a tanácsadás résszel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, ugyanis annyi idő nem állt rendelkezésre, hogy alaposan megismerjük a konkrét szituációkat és egyikünk sem ment túlzottan bele a részletekbe, inkább csak apró idegesítő dolgokról beszélgettünk, mintsem „kihívásokról”. De legalább sétáltunk egy jót az iskola környékén.

Ezután a youthpass került terítékre, szerintem újdonságot nem kifejezetten hallottunk róla, de legalább mindenki megnyugodott, hogy igen még szinte senki sem kezdett el dolgozni rajta, sőt a legtöbbeknek még hozzáférésük sincs. Mi nemrég érdeklődtünk a mentoroknál, de eléggé elveszettnek tűntek a kérdéssel kapcsolatban, ami csak azért érthetetlen számomra, mert már minimum 5 éve fogad a suli önkénteseket, nem mi vagyunk az elsők. Na mindegy, remélhetőleg hamarosan megoldódik a dolog, aztán mi is elkezdhetjük írni.

Ebéd után megérkezett a national agency, ők voltak a már korábban említett prezentációk fő közönsége. Ez a rész volt a kedvencem az egész tréning alatt, végre igazán képet kaptunk arról, hogy ki mit csinál az adott projektben. Ismét megbizonyosodtam arról, hogy jól döntöttem amikor erre a projektre jelentkeztem, ugyanis annak ellenére, hogy elég sok érdekes dolgot hallottunk, egyik prezentáció során sem éreztem azt, hogy mondjuk szívesen csinálnám azt, amit ők. Az egyetlen projekt, ami felkeltette az érdeklődésemet az valamiféle zenével, koncertekkel, programszervezéssel foglalkozó szervezeté volt, ahol két francia lány önkénteskedik. Az ő akcentusuk viszont annyira erős volt, hogy nagyon nehezen értettem meg mit is csinálnak pontosan és egy idő után teljesen elvesztettem a fonalat azzal kapcsolatban, hogy mit is csinálnak, de mint utólag kiderült, nem én voltam az egyetlen.

Nagyon büszke voltam az saját prezentációnkra, nem akartuk túlbonyolítani a dolgot és mivel szabad kezet adtak a formátummal kapcsolatban így mi a suli térképét rajzoltuk meg egy jó nagy darab papírra és annak a segítségével meséltük el, hogy mit is csinálunk itt Mullsjöben. Szerintem tök jól összeraktuk és minden lényeges információ elhangzott, a kis önismereti csoportunk mindenkinek nagyon tetszett, meg az is, hogy milyen sok energiát fektetünk a nyelvtanulásba.

Az önkéntesek prezentációi után a national agency tartott egy előadást arról, hogy ők mit csinálnak és hogy az önkéntesség mellett milyen más külföldi lehetőségekre van lehetőségünk még a későbbiekben pályázni.

A harmadik nap egész rövidre sikeredett, főként a jövőről volt szó, kinek milyen tervei vannak a projekt hátralevő részére, ezután pedig arról beszélgettünk, hogy ki hogyan tervez elbúcsúzni, vagy, hogy egyáltalán hogyan kellene. Én ezt még elég korainak éreztem tekintve, hogy még 4 hónapig itt leszünk és nem szeretnék még a hazatérésre gondolni, hanem inkább élvezni akarom az ittlétemet. De tekintve, hogy az elmúlt fél év milyen gyorsan eltelt, lehet nem árt korán tervezgetni.

Összességében az on-arrival tréninggel összevetve én ezt az utóbbit kevésbé éreztem hasznosnak, nagyon sok dolgot már korábban is hallottunk az újdonságok közül meg nem sok minden tűnt relevánsnak. A társaság miatt viszont megérte a tréning, szerintem mindenki nagyon örült, hogy újra láthattuk egymást.

Puss och kram,

Aurél

Tevékenységünk az iskolában, és a Mental Health Group

Ahogy korábban is írtunk már róla ezen a fórumon, iskolai tevékenységünk többről is szól, mint a café és a fair trade shop gondozása, rendben tartása. Az előző és a mostani félév során is lehetőségünk nyílt saját projektek megálmodására, kivitelezésére. 

Az előző félév során igyekeztünk az iskolai programok szervezésére koncentrálni, így például minden kedd este filmklubbal készültünk a diákok számára. 

Egy idő után azonban megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy szeretnénk valamilyen mélyebb, aktívabb kezdeményezésbe is bevonni az iskola tanulóit, így született meg a Mental Health Group elképzelése. Ez egy olyan nem terápiás, pszichoedukatív jellegű  csoport, ahol a lelki egészség megőrzését és fenntartását helyeztük a központba. A csoport minden héten azzal a céllal ült össze, hogy együtt tanuljunk és beszélgessünk olyan fontos, mindenkit érintő kérdésekről, mint a stresszkezelés, a téli depresszió, vagy a kommunikáció és konfliktus kezelés. 

Aurél nagyon szép posztert készített, ahol Ti is megnézhetitek, hogyan hirdettük meg a csoportot az iskolában:

Az alkalmakon nagyjából 10-en szoktunk lenni, ami lehet hogy nem tűnik soknak, azonban ezekre a résztvevőkre általában minden héten számíthattunk, és igen lelkesek voltak az alkalmak során. A beszélgetések mellett csapatépítésre, játékra, és egy alkalommal relaxációra is sor került. Decemberben, a szünet kezdete előtt vettünk búcsút egymástól, de a csoport folytatásának lehetőségét meghagytuk a tavaszi szemeszterre.

A mostani félévben többen jelezték hogy szívesen folytatnák a csoportot, aminek örömmel teszünk eleget. Ebben a félévben a hangsúly a pozitív pszichológián lesz, és azon, hogy a tudomány mai állása szerint hogyan lehetnénk boldogabbak. Legalábbis megpróbáljuk! :) 

A Mental Health Group mellett más izgalmas programmal is készülünk a félév során együtt, és külön-külön is. Én például öt Shakespeare adaptációt szeretnék bemutatni az érdeklődőknek, és Aurél is valami igazán különlegessel készül! De erről majd az ő bejegyzésében olvashattok. :) 

Puss och kram:

Zita

Pillanatképek decemberből

Egy laza 3 hetes téli szünet után ma megkezdődött az új szemeszter az iskolában, azonban a decemberünkről mindenképp szerettem volna még írni, mivel elég sok minden történt, annak ellenére, hogy elég rövid hónap volt.

December első hétvégéjén a fotoskola jönköpingi kiállítását néztük meg, ez volt az első igazi kiállításuk és hát nyilvánvalóan kíváncsiak voltunk, mit alkottak kedves barátaink. Tök jó kiállítás született egyébként és érdekes volt látni, hogy annak ellenére, hogy ugyanazon a helyen tanulnak, mégis mennyire más képeket vittek és mindenkinek megvan a saját stílusa, ami visszaköszönt az egyes képekről.

A következő héten szerdán beizzítottuk a sütőket, ugyanis mézeskalács házépítő versenyt tartottunk. Négyfős csapatok versenyeztek egymással, én egy svéd és egy amerikai lánnyal, illetve a japán fiúval voltam egy csapatban. Nagyon jó mulatság volt a sütés és az építés, szerintem ügyesen dolgoztunk együtt, a lányok nagyon alaposan megterveztek mindent, még sablonokat is gyártottak. Ment minden, mint a karikacsapás, egészen a sütésig, ott ugyanis már akadt néhány problémánk. A házunk teteje eltört, ezért készítenünk kellett egy másikat, így megcsúsztunk a ragasztással meg a díszítéssel, aztán alig, hogy elkezdtünk dekorálni, bejelentették, hogy már csak 10 percünk van, mert szeretnék bezárni a konyhát, szóval azalatt a 10 perc alatt díszítettünk, amit csak tudtunk. Majd ezután szóltak, hogy amúgy a konyhán kívül még folytathatjuk, semmi probléma. Végül 5 óra kemény munka után elkészült a mestermű, ami a díszítésben szinte egyáltalán nem hasonlított az eredeti tervre, de mindannyiunknak nagyon tetszett és elégedettek voltunk a végeredménnyel.

Sajnos a versenyt végül egy másik csapat nyerte, akik nem is házat építettek – ezen kicsit kiakadtunk, de hát na, ők több szavazatot tudtak szerezni maguknak, mint mi. A dicsőség akkor is a miénk, mivel a mi házikónk volt a legextrább és a legnagyobb!

13-án végre eljött a várva várt Luca-nap, azaz Lucia, a fény ünnepe, ami itt a sötét Svédországban azért elég nagy dolognak számít. Már november végén elindult a lista arról, hogy ki szeretne a Luciatåg részese lenni, és nyilván nem hagyhattam ki, annak ellenére, hogy amúgy borzalmas a hangom és egyáltalán nem tudok énekelni. Az egész ünnepség lényege, hogy kiválasztanak valakit Luciának, ő kap egy gyertyákkal megpakolt koronát a fejére, mögötte pedig jönnek a kísérők, tärnak, stjärngossék, illetve a pepparkaksgubbék és együtt vonulnak be, elénekelnek néhány dalt, majd kivonulnak.

Természetesen többen is pályáztak Lucia szerepére, ennek következtében végül sorsolással döntöttük el ki lesz az. A nemet illetően nem volt megkötés, úgyhogy fiúk és lányok is jelentkeztek, a szerencse pedig idén egy fiúnak kedvezett. Jól sikerült a műsor, 5 dalt énekeltünk végül, a Csendes éjt angolul, a többit pedig természetesen svédül. Mivel szerettem volna valami extrával kitűnni ezért csillagalakú csillagszórót vettem és azt gyújtottam meg a produkció közben, ami mindenkinek nagyon tetszett, aztán a végén amikor vonultunk kifelé akkor még egyet, azt viszont nagyon nehezen sikerült meggyújtani, szóval a közönség tényleg szórakoztatva volt. Az ünnepség után a lussekatt sem maradhatott el, amely egy tipikusan Lucia idején, sáfránnyal készülő sütemény.

Az utolsó tanítási nap december 16-a volt, de órák csak délelőtt voltak. Ebéd után az internationell  klass a helyi cukrászdába ment, ugyanis néhány diáknak ez volt az utolsó szemesztere a suliban és egy közös fikával búcsúztunk el tőlük. Délután pedig a kávézóban gyűlt össze az iskola és különböző dekorációkat meg üdvözlőlapot készítettünk, glöggöt ittunk, illetve bingót meg kvíz töltöttünk ki, majd a tornateremben táncoltunk a karácsonyfa körül, ami eszméletlen jó móka volt!

Miután kitáncoltunk magunkat eljött a julbord, azaz a karácsonyi vacsora ideje. A konyhán nagyon kitettek magukért, rengetegféle kajával készültek és gyönyörűen feldíszítették az étkezőt, úgyhogy minden adott volt egy meghitt vacsorához. Szerintem ettől karácsonyibb hangulatom nem is volt még karácsonykor sem.

Vacsora után pedig jöhettek az ajándékok! A szokásos „kihúzom az illetőt és veszek neki ajándékot” helyett mindenki vett egy ajándékot, aztán kisorsoltuk, hogy ki melyiket kapja. Én végül egy gyönyörű karácsonyfadísz büszke tulajdonosa lettem, aminek nagyon örültem, ugyanis egy kolibrit ábrázolt és mindenki tudja rólam, hogy imádom a madarakat.

17-én még volt egy félévzáró ünnepség a délelőtt folyamán, de arra már nagyon sokan nem mentek el, mi sem, ugyanis a gépünk kora délután indult Göteborgból, így reggeli után el kellett búcsúznunk.

Jól esett egy kis időt otthon tölteni, de visszatérni is nagyon jó, mindenki nagyon boldog, hogy végre újra láthatjuk egymást és kíváncsian várjuk mit tartogat a következő szemeszter.

Puss och kram, 

Aurél

Project management workshop - ismét Stockholm

Október vége ismét utazást tartogatott számunkra. (Én közben egy pár nap erejéig Magyarországot is megjártam egy esküvő miatt, szóval igen mozgalmas volt számomra ez a hónap.) 

A PeaceWorks Sweden lehetőséget biztosított számunkra hogy ellátogassunk egy Stockholmban megrendezésre kerülő workshopjukra. Az alkalmat olyan fiatalok számára hirdették meg, akik saját hazájukban önkéntes tevékenységet végeznek és szeretnének jobban megismerkedni a projekt szervezés módszertanával és lehetőségeivel. A workshopra érkeztek fiatalok Litvániából, Moldovából, Romániából, Görögországból, Svédországból, és persze a 4 PeaceWorks-ös önkéntes, két német barátunk és mi. Nagyon inspiráló élmény volt ennyi tudatos, kreatív és melegszívű fiatallal megismerkedni. Ottlétünk során sok volt a gyakorlat, amelynek köszönhetően csoportokban lehetőségünk volt egy saját projekt lépésről lépésre való megtervezésére és kidolgozására, és alkalmunk nyílt stockholmi szervezetek megismerésére is. 

A Mångkulturellt Centrum egy olyan szervezet Stockholmban, ami amellett hogy az előítéletek és a rasszizmus ellen küzd, olyan céllal jött létre, hogy igyekezzen inspirálni a helyi lakosokat hogy éljenek szavazati jogukkal. Érdekes kiállítást láthattunk a demokráciáról, megismerkedhettünk európai hagyományaival, és megvitattuk azt is, miért fontos aktív részeseivé válni a politikai életnek. Ha szeretnétek többet megtudni a szervezet munkájáról, az oldaluk érdekes információkkal szolgál: https://mkcentrum.se/ "Ha az ember a demokráciában álomba merül ne csodálkozzon, ha diktatúrában ébred." - hirdeti a felirat. 

Érdekes élmény volt meglátogatni a Stockholm óvárosában elhelyezkedő Dörren nevű szervezetet. Céljuk hogy a helyi fiatalok kortól, nemtől, származástól függetlenül olyan szabadidős elfoglaltságot találhassanak maguknak, ahol nyugodt körülmények között tudnak kreatívan kibontakozni. Itt lehetőségük van alkotni, textillel, fával, illetve más eszközökkel dolgozni, zenélni, podcastokat készíteni. Még saját stúdió használatára is van lehetőség. Munkájukról facebook oldalukon tudhattok meg többet. https://www.facebook.com/dorren.nu/

Ottlétünk során nagyon kedvesen fogadtak minket, és egy másik szervezettel, a Songlines-szal közösen gondoskodtak róla, hogy mi se maradjunk ki a táncból, zenéből.

A Songlines bevándorló fiatalok zenei karrierjének felkarolásával foglalkozik, akiknek nélkülük nem lenne lehetősége a kreatív alkotásra, zenetanulásra. Érdekesség, hogy Sting számukra ajánlotta fel a Polar Music Prize-zal járó pénzösszeget. http://www.songlines.se/press/sting-donates-polar-music-prize-money-to-songlines/

Az International Women's Centrum (http://www.iwc-stockholm.se/Bakgrund.html) ebédre látott vendégül bennünket, amit mind nagyra értékeltünk. Ez a helyi szervezet annak érdekében jött létre, hogy segítséget, támaszt nyújtson a Svédországba érkező nők számára. Ha nehézségeik vannak a nyelv megtanulásával, adminisztratív teendőikkel, ha veszélyben vannak vagy bármilyen tényező miatt fenyegetve érzik magukat, vagy csak egyszerűen magányosak, a központ nyitott ajtóval várja őket. Gyakran szerveznek nyelvtanfolyamokat, kézműves foglalkozásokat. 

Az utolsó állomásunk a Tensta konsthal volt (http://www.tenstakonsthall.se/?om). Ez a létesítmény a Svédországba érkező bevándorlók életét szeretné megkönnyíteni. Főként nyelvoktatással, és művészeti foglalkozásokkal próbálnak segíteni. Ottlétünk alatt mi is több kiállítást tekinthettünk meg. 

Számomra érdekes volt megfigyelni mennyire interdiszciplináris a művészeti koncepciójuk, a táncművészettől a fotón és a filmen keresztül a festészetig mindennek jutott helye a központban. Különösen tetszett, hogy iskolaidőn kívül művészeti programokat, nyári táborokat szerveznek a gyermekeknek. (Mikor ott jártunk éppen robotokat építettek alufóliából és kartonpapírból.) Emellett kávézót és kézműves foglalkozásokat is üzemeltetnek, melynek célja, hogy a bevándorlóknak legyen lehetősége a nyelvgyakorlásra, és ismereteik kicserélésére. 

Esténként sem maradtunk szórakozás nélkül, kiemelkedő program volt a cultural night, amire mindegyik ország nagy lelkesedéssel készült. A legtöbben valamilyen prezentáció segítségével mutatták be otthonukat, és sokan helyi finomságokkal is készültek. A képen a moldovai csoport asztala látható: 

A németek és mi kvízzel készültünk, ami sok vicces elemet is tartalmazott, de azért igyekeztünk átfogó képet festeni Magyarországról. Sajnos az idő szűke miatt kicsit sietnünk kellett, de így is nagyon jó élmény volt megismerkedni egymás országaival.

A workshop során nem csak hasznos információkkal, inspirációval gazdagodtunk a projekt készítéssel kapcsolatban, de sok örömteli élményben is részünk volt. Remélem még nyílik lehetőségünk találkozni a workshopon résztvevő fiatalokkal, nyíltságuk és barátságosságuk miatt könnyű volt megkedvelni őket. 

Puss och kram, 

Zita

Bielefeld II. rész

Kedden meglátogattuk a várostörténeti múzeumot, ami amellett hogy nagyon érdekes volt, jó mulatságnak is bizonyult. Sok interaktív elemmel is találkoztunk, például kipróbálhattunk egy régi villamost, és megismerkedhettünk a múltszázadi iparágakkal. 

Délután ellátogattunk a bielefeldi fociarénába, ugyanis az egyik német tanár régebben válogatott játékos volt. Még számomra is lenyűgöző volt a hatalmas épület, pedig én kevésbé vagyok járatos ebben a sportban. A tetőteraszról gyönyörű kilátás nyílt a városra, egészen Hermann emlékművéig is elláttunk. 

Ezután meglátogattuk az egyetem épületét aminek érdekessége, hogy ez az egyik leghatalmasabb összefüggő egyetemi épület Európában. A mögöttes elgondolás az volt, hogy így könnyű lesz megvalósítani egy interdiszciplináris együttműködést a tanszékek között, ám a végeredmény kissé lehangoló látványt nyújt. Leginkább egy posztapokaliptikus reptéri tranzithoz tudnám hasonlítani. Mindezek ellenére mi jól éreztük magunkat, és végre részünk lehetett egy svéd fikában (uzsonna) kávé és frissen sütött gofri formájában. Az előadótermek igen impozánsak voltak, és mint megtudtuk az egyetemen igen magas színvonalú felsőoktatás zajlik. A képen egy fali festmény látható az egyik folyosóról.

Ezután volt egy kis szabadidőnk, amelyben két diákkal csatangoltunk egyet a belvárosban. A városközpont igen hangulatosnak bizonyult, és egy helyi presszó ablakából megfigyelhettük az itt lakó emberek délutánját is. Sokféle embert láttunk megfordulni az utcán, együtt találgattuk kik lehetnek, és milyen lehet az életük itt Németországban... 

A német diákok közös vacsorát szerveztek számunkra, és asztalt foglaltak egy kínai all-you-can-eat étterembe. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy mindenki elégedett volt a választással. Az étel kiváló volt, és a nagy kerek asztalnál sokan kényelmesen elfértünk. A jó hangulatú vacsora után még megittunk egy búcsú koktélt egy közeli helyen, majd hazaindultunk. Eredetileg korán terveztünk ágyba kerülni, de az időérzékünk megviccelt minket. Jól éreztük magunkat.

Másnap délelőtt jött el a számomra legérdekesebb program. A német és svéd diákok (velünk kiegészülve) workshopon vehettek részt, ahol csoportokra bontva olyan fontos kérdéseket vitathattunk meg, melyek alapvető irányvonalak az Európai Unió jövője szempontjából. A demokrácia, emberi jogok és környezetvédelem közül én a környezetvédelmet választottam. Jó érzés volt látni, hogy ez a téma nem csak számomra, de mások számára is fontos volt.



Ebéd után meglátogattuk a Welthaus nevű helyi NGO-t, akik bemutatták számunkra munkájukat. Egyrészről sokat segítenek helyi szinten nyelvoktatással és az újonnan az országba érkezők útjának egyengetésével, másrészt olyan területeken is segítséget nyújtanak, mint például Peru, vagy Afrika bizonyos országai. Munkájukról bővebben itt olvashattok: https://www.welthaus.de/

Ezután sajnos elérkezett az utolsó este, melynek során a tanárok és a diákok BBQ-val készültek számunkra az iskola területén. Hamar eltelt ez a pár nap, bár a sok program után nagyon elfáradtunk. Másnap hosszú hazaút várt ránk, amelynek a végén boldogan bújtunk -végre a saját- ágyunkba.

Puss och kram:

Zita

Bielefeld I. rész

Egy héttel a stockholmi tréning után máris következett az újabb kaland, ugyanis az international class Németországba utazott és minket is meghívtak, ha már úgyis járunk az óráikra is. Az úti cél Bielefeld volt, az egyik ottani iskolával kezd ugyanis kialakulni valamiféle testvériskolai viszony.

Korábban soha nem hallottam erről a városról, úgyhogy az első dolgom természetesen az volt, hogy utánanéztem mit lehet róla tudni. Mint kiderült, a város arról híres, hogy van róla egy összeesküvés-elmélet, miszerint ez a város nem is létezik. És még pályázatot is írtak ki, 1 millió eurót nyerhetett az, aki bebizonyítja, hogy az elmélet igaz. Nekem már ennyi elég volt, hogy izgatottan várjam az utazást! Természetesen az összeesküvés-elméletet a házigazdáink is megemlítették és együtt jó röhögtünk rajta.

Tavasszal tehát a német diákok jöttek Mullsjöbe, most pedig viszonoztuk a látogatást és mi töltöttünk 4 napot náluk. Az utazással viszont elment még kettő, szóval összesen 6 napig voltunk távol. A 12 órás buszozás elég megterhelő volt, de annyira azért nem, hogy kihagyjuk a szombat esti bulit, úgyhogy miután lepakoltunk kezdtünk is készülődni. A nagy kérdés az volt, hogy hogyan jutunk be a városba, ugyanis az iskola elég távol volt a központtól, buszjegyet meg csak készpénzzel tudtunk volna venni, de az meg egyikünknél sem volt, úgyhogy az eredeti terv az volt, hogy gyalog megyünk. A sors azonban megszánt minket és pont akkor jött egy busz amikor kiléptünk az iskola kapuján, mi pedig úgy döntöttünk szerencsét próbálunk és megmondjuk, hogy nem tudunk jegyet venni. Sikerrel jártunk és a sofőr felengedett minket, úgyhogy most már tényleg nem állt semmilyen akadály az utunkban.

A városközpontban találkoztunk a német diákokkal aztán végül a Stereo nevű helyen kötöttünk ki. Jól éreztük magunkat, de nekem a zene annyira nem jött be, pedig három terem is volt. Amit furcsának találtam az az, hogy a buli végén kellett fizetni mindent, az elején simán beengednek, kapsz egy kártyát és azon jelölik, hogy mit fogyasztottál, hány dolgod volt a ruhatárban és a belépőt is a végén fizeted ki ezekkel együtt. Érdekes megoldás, de így legalább a beengedés és a kiszolgálás elég gyorsan megy.

A vasárnapi program az egész napos túrázás volt, cirka 3 óra alvás után azt kell, hogy mondjam, nagyon a topon voltunk. Először Detmoldba autóztunk, kb. egy órára Bielefeldtől, és nyitásra ott is voltunk az Adlerwarte Berlebeckben, ami egy madárles és madárpark, ahol különféle ragadozómadarakat figyelhetünk meg és még egy különleges show részesei is lehetünk. Mivel imádom a madarakat ezért számomra ez a hely maga volt a mennyország, elképesztő volt ezeket a hatalmas és csodálatos állatokat ilyen közelről látni, na meg azt, hogy mennyire jól be vannak idomítva.

A következő úticélunk a Hermann-emlékmű (Hermannsdenkmal) volt, amely Németország egyik legnépszerűbb látványossága, de szerintem nem sokan hallottunk róla korábban, ugyanis szinte mindenki csodálkozott, hogy mit keres egy „Hermészt ábrázoló szobor” Németország kellős közepén. Az idegenvezetőnk nagyon sok érdekes információval szolgált és az is kiderült, hogy a szobor nem Hermészt ábrázolja, hanem Arminiust, aki germán törzseket egyesítve három római légiót győzött le, ezzel pedig a német összefogás szimbólumává vált. Egy ehhez hasonló emlékmű Minnesotában is van, egy főként németek által lakott városban.

Lehetőségünk volt felmászni a talapzatra, illetve bemenni a szobor belsejébe is. Én az utóbbit kihagytam, ugyanis már a talapzat is elég magas volt nekem és nagyon szűk, szóval kissé felerősödött a tériszonyom, úgyhogy néhány perc után inkább visszatértem a földre.

Az egész napos túra alaposan lefárasztott mindenkit, de este azért még bementünk a városba, hogy megigyunk egy limonádét az egyik német lánnyal (én ittam egy nagyon finom smoothie-t is), de nem bírtuk túl sokáig.

Hétfő reggel megvolt a hivatalos üdvözlés és kaptunk egy kis körbevezetést is a suliban, nekem nagyon tetszett, viszonylag új épület és nagyon jól felszerelt. Néhány információt az iskola működéséről is megtudtunk és én kezdetben azt hittem, hogy ez a német iskola sok mindenben hasonlít a mi folkhögskolánkhoz, de aztán rájöttem, hogy bár van átfedés, azért a német suli mégis csak szigorúbban veszi a szabályokat és nem annyira szabadelvűek, mint itt, Svédországban. Ezután rögtön be is dobtak minket a mélyvízbe a németórával. Nyilván nem volt annyira vészes, csak pár alapvető kifejezésre volt idő, de nekem már az is nehézséget okozott, mivel soha semmi közöm nem volt a némethez és a kiejtés nagyon távol áll tőlem. De nem mondom, hogy ez a nyelvóra meghozta volna hozzá a kedvem.

A német után jöhetett egy jó kis angolóra is, a Brexit volt a téma és arról kellett a németekkel együtt társalognunk meg „vitatkoznunk”. Ezután pedig a művészet órát látogattuk meg, de épp nagy munkában voltak a diákok, úgyhogy nem zavartunk sokáig, de a látottak és elmondottak alapján tök érdekes dolgokkal foglalkoznak.

Délután Bethelbe látogattunk, Bielefeld egyik városrészébe, ami arról híres, hogy ez egy kvázi egészségügyi központ és nagyon sok beteg, pszichés problémákkal rendelkező, illetve fogyatékkal élő személy tartózkodik és lakik ott. A világ minden tájáról jönnek ide betegek, ugyanis nagyon sok területen itt tudják a legjobb segítséget nyújtani. Nagyon inspiráló volt hallani a hely történetét, hogy milyen szerepet játszik az egyház, és hogy ez az egész az összefogásnak köszönhető, ugyanis főként adományokból tartják fent magukat. Fun fact, hogy a robottechnológiára is nagyon sokat áldoznak és mindenféle robotokkal kapcsolatos kutatást is finanszíroznak.

Néhány szabad óra után az estét közös főzőcskézéssel töltöttük és a vacsora tök jól sikerült, szerencsére volt, aki kezébe vegye az irányítást.

Folytatás hamarosan…

Puss och kram,

Aurél

Az On-Arrival tréning után - PeaceWorks Sweden és a Stockholmi hétvége

A training utolsó napja vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt szomorú voltam hogy véget ér, mert megkedveltem a többi önkéntest és jól esett egy kis környezetváltozás, másrészt izgatott voltam, és vártam hogy ismét a Folkhögskolában legyünk, mert kezdtek hiányozni az ottani társak.

Az utolsó nap beszámoltunk egymásnak a múzeumban szerzett élményeinkről, és reflektálhattunk a városban szerzett élményekre is. Lehetőségünk volt elbúcsúzni egymástól, és lekerekíteni az együtt töltött pár napot. Emlékül mindenki kapott egy ESC-s esőkabátot és pólót, ami hasznos ajándéknak bizonyult.

Este közösen megnéztük a naplementét ami gyönyörű volt, utána pedig megvacsoráztunk. Jól esett kimozdulni kicsit, észre sem vettem mennyire hiányzott már a városi élet. Gyalog tértünk vissza a szállásunkra, amit nem bántunk, mert a város valóban gyönyörű volt.



Az On-arrival traininget követően lehetőségünk volt részt venni egy találkozón fogadó szervezetünkkel, a PeaceWorks Swedennel. Ebben az évben négyen végzünk önkéntes munkát az országban rajtuk keresztül, így a pénteki napot mind együtt töltöttük. 

Megismerkedhettünk a szervezet munkájával és a korábbi ESC önkéntesekkel kapcsolatos tapasztalataikkal. Sok fontos információra, érdekességre hívták fel a figyelmünket Svédországgal és az önkéntességgel kapcsolatban, valamint lehetőség volt megvitatni a kérdéses pontokat is. Sok ötletet, inspirációt nyújtottak a saját projektek megvalósításához is, amelynek köszönhetően nekünk is sikerült ihletet merítenünk. Tetszett az, hogy mivel kevesen voltunk, ezért volt lehetőség rá, hogy a találkozó személyes hangvételű legyen. Nagyon tetszett a PeaceWorks irodája is, mert nagyon modern és barátságos volt. Ezután a nap után már sokkal magabiztosabbnak éreztem magam azzal kapcsolatban, hogy hogyan is képzeljem el ezt az évet, és hogy mennyi mindent ki lehet hozni belőle.

Miután végeztünk, kezdetét vette a pihenés. Úgy éreztem a sok élmény után szükségem van egy kis egyedüllétre, így sétálni indultam Stockholmban, felkeresve a kedvenc helyeimet, amelyekhez kedves emlékek kötnek. Ellátogattam a Fotografiska múzeumba, ami mindig remek feltöltődést jelent számomra. A múzeum előtt kicsit megpihentem egy padon, és bámultam a hullámokat. Jó volt egy kicsit elgondolkozni a sok élményről, benyomásról, és hogy hová is tart jelenleg az élet. De nem töltöttem az egész estét filozofálással, a többiek -akik a tréning után szintén Stockholmban maradtak a hétvégére- már vártak. Megvacsoráztunk, utána pedig úgy döntöttünk belevetjük magunkat a Stockholmi éjszakába. Nagyon jól éreztem magam, jót buliztunk a többi önkéntessel. Régen nem táncoltam már, és sajnos Mullsjöben sincs sok lehetőségem, úgyhogy nagyra értékeltem az alkalmat.

Másnap a két német önkéntessel töltöttem a nap nagy részét, akik szintén a PeaceWorks-höz tartoznak. Ráérősen megreggeliztünk egy hangulatos pékségben, majd a rossz időre való tekintettel meglátogattuk a Historiska múzeumot, ami nagyon érdekes volt. A hétvége hátralevő részét egy svéd barátomnál töltöttem, aki Stockholm közelében lakik. Jó volt újra látni, és jól esett kicsit kiszakadni az "önkéntes üzemmódból" és a kolis életformából. A hétvége után feltöltődve értem vissza Mullsjöbe.

Puss och kram,
Zita