Aurél
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aurél. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 15., hétfő

A lezárás


Hát elérkezett ez is, a blog utolsó bejegyzése. Mivel szinte lehetetlen egyetlen bejegyzésben összefoglalni az elmúlt 10 hónapot, ezért nem is az a célom, csupán néhány gondolatot szeretnék megosztani lezárásképp.

Életem egyik legjobb és legizgalmasabb 10 hónapján vagyok túl, ezt kétség nélkül kijelenthetem. Amikor úgy döntöttem, hogy belevágok ebbe az egészbe, sejtettem, hogy nagy kaland lesz, de azt nem gondoltam, hogy ennyi változáson megyek majd keresztül és hogy ennyire élvezni fogom. Ugyan a vírus eléggé keresztbe tett nekünk így az utolsó pár hónapra és jócskán voltak még megvalósítandó terveink, de összességében nem sikerült elrontania ezt a csodálatos élményt. Furcsa dolog ez az önkéntesség, mert elvileg te vagy az, aki önszántadból másokért dolgozol, mégis a program végére úgy érzem, én vagyok az, aki a legtöbbet kapta és csak remélem, hogy sikerült azért nekem is adnom valamennyit.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ennyire jó helyen önkénteskedhettem és itt most nem csak Svédországra gondolok, hanem arra a nyitott és elfogadó közösségre, ami a suliban várt. Köszönöm, hogy ennyi nagyszerű emberrel hozott össze a sors, úgy érzem a segítségükkel jobban kinyílt előttem a világ és nagyon sokat tanultam tőlük.

Végezetül azokhoz szólnék, akik esetleg azért tévednek a blogra, mert ők is az önkéntességen gondolkodnak. Vágjatok bele, mert garantáltan egy életre szóló élményben lesz részetek és nem csak egy új országot, kultúrát és nyelvet ismertek meg, hanem egy teljesen új képet kaptok önmagatokról is!

Puss och kram,

Aurél

2020. június 11., csütörtök

Az elmúlt pár hónap röviden


Ezt a bejegyzést már Magyarországról írom, hétfőn ugyanis véget ért a mullsjői kalandom. Az utolsó, lezáró bejegyzés előtt viszont még szeretnék mesélni egy kicsit arról, hogy mi minden történt az elmúlt három hónapban. A történetet gond nélkül folytathatjuk ott, ahol a legutóbb befejeztem, mivel a káosz pontosan a Melodifestivalen után kezdődött. Illetve előtte volt még egy nyugis hetünk, aztán március 17-én jött a hír, hogy az egyetemeket és a középiskolákat bezárják és mindenki átáll a távoktatásra a vírus miatt. Ez alól a mi sulink sem volt kivétel sajnos. Szerencsére azonban Magyarországgal ellentétben, a kollégiumokból nem kellett kiköltözni, de elég bizonytalan volt a helyzet a folytatással kapcsolatban. Zita ezért úgy döntött, hogy inkább hazajön - amíg még lehet - én viszont maradtam. A tanárok és az igazgató azt mondták, hogy majd találnak nekem elfoglaltságot, így nincs szükség arra, hogy megszakítsam a programot. Ennek nyilván örültem, nem szívesen jöttem volna haza hónapokkal korábban.

Az elkövetkező időszak egyszerre telt nagyon lassan és nagyon gyorsan, szinte teljesen összefolytak a napok és a hetek. Mivel egyre kevesebb volt a teendő a suliban, így az én feladatom is az lett, hogy szinte teljesen átkapcsoljak diák üzemmódba és részt vegyek az online órákon, illetve házikat írjak. Emellett pedig a kávézót és a fair-trade boltot tartottam rendben, bár olyan sok munka nyilván nem volt velük, mint korábban.

Még valamikor februárban az egyik tanár ötlete volt, hogy közösen csinálnunk kellene egy pillangókból álló díszt, amit majd felfüggeszthetünk valahová. Na most ebből az lett, hogy egy este közös tevékenységként kivágtunk rengeteg pillangót nagyon vékony papírból, majd elkezdtük őket damilra felragasztani, de aztán mindenkinek elege lett belőle és félbemaradt a dolog. Mivel nekem úgyis elég sok szabadidőm lett, így megkaptam, hogy akkor ezt fejezzem be, ha szeretném. Tökre megörültem, hogy legalább lesz mivel szórakoznom, de a végére úgy voltam vele, hogy soha többé nem szeretnék pillangókat látni. Körülbelül három hétig tartott, mire elkészültem velük, szerintem több ezer pillangót vágtam ki és ragasztottam fel. A végére két dísz is lett belőlük, amelyeket a kávézóban csodálhatnak meg az arra járók. Legalább így hagytam magam után valamit, amiről majd emlékezhetnek rám.


Hogy tényleg ne unatkozhassak, a kedvenc svédtanárom is jócskán ellátott feladatokkal és házikkal és a heti egyszeri külön svédet továbbra is személyesen tartottuk meg, úgyhogy szerencsére a svédem fejlődése nem állt meg. Ezek az órák egyébként a heteim fénypontját jelentették, még akkor is sikerült feldobniuk, amikor rossz kedvem volt. Nagyon hálás vagyok Åsának, hogy a szabadidejét rám áldozta, és nagyon fog hiányozni az a heti egy óra.

Elérkeztünk az utolsó héthez és ezzel együtt a búcsúhoz. A vírusra való tekintettel a szokásos évzárón is módosítani kellett, ezért több csoportra osztottak minket és két napos lett az esemény. Én a hétfőin vettem részt és egy búcsúebéddel kezdtünk, majd ezután az aulában került sor az igazgató beszédére és kiosztották a különböző ösztöndíjakat. Ezután pedig a tanteremben búcsúztunk el az internationell profilért felelős tanártól, akinek ez volt az utolsó éve. Jó volt mindenkit még egyszer utoljára látni, néhány emberről március óta szinte nem is hallottam, úgyhogy örülök, hogy erre a lezárásra sor került. Másnap délután miután mindenki végzett lementünk a tópartra és a délutánt ott töltöttük, amióta jó az idő elég nagy ott a tömeg szinte minden nap. Este pedig pizzát rendeltünk és társasjátékoztunk sötétedésig. Annyira fura de egyben csodálatos is, hogy még este 11-kor is világos van, én az elmúlt hetekben nagyon sokat voltam kint este, sétáltam vagy csak üldögéltem a tóparton.

Szerdán az iskola személyzete Timmelébe ment, ahol egy kerti partin vettünk részt. Nagyon szép a hely és az érdekessége, hogy van ott a faluban egy mini falu, amíg készült a kaja addig azt néztük meg. Természetesen a parti része volt a csapatverseny is, amiben az én csapatomnak sikerült megszereznie az utolsó helyet. De legalább jól szórakoztunk. Aznap egyébként az utolsó bentlakók is elhagyták a sulit és már csak én maradtam.

A hét hátralevő részében sem unatkoztam azért, még sikerült néhány találkozót meg fikát beiktatni, illetve hétvégén még Göteborgba is elmentünk lezárásképp. Hétfőn pedig eljött a búcsú ideje, a gépem este indult Malmőből, úgyhogy még oda is el kellett jutnom, Göteborgból ugyanis június 17-ig nincsenek járatok Budapestre. Szerencsére minden a terv szerint ment, most pedig élvezem a két hetes itthoni karantént.

Puss och kram,

Aurél

2020. március 9., hétfő

Melodifestivalen 2020 II. rész - A döntő


A Melodifestivalen döntőjére két nappal ezelőtt, március 7-én, szombaton került sor, úgyhogy még mindig elég friss az élmény, és szerintem nem sikerült még teljesen feldolgoznom az eseményeket, de szerettem volna minél hamarabb dokumentálni, amíg emlékszem a részletekre.

Már kezdettől fogva úgy terveztem, hogy ha elmegyek a Melodifestivalenre, akkor az egész hétvégét Stockholmban fogom tölteni, így már csütörtök délután útnak indultam és vasárnap késő este tértem haza. Magára a showra egyedül mentem, de mivel a barátaimmal szerettünk volna egy kis időt együtt tölteni a sulin kívül is, így ők pénteken, órák után csatlakoztak hozzám. A pénteki programom főként városnézésből állt, végre eljutottam az ABBA múzeumba, ami hatalmas élmény volt számomra, illetve találkoztam két lánnyal, akiket az egyik tréningen ismertem meg, ugyanis egyikük Stockholmban él, a másik pedig épp látogatóban volt.

Aznap még volt egy utolsó kétségbeesésem, ugyanis a svéd köztévé összehívott egy meetinget, miután a dánok úgy döntöttek, hogy a saját dalválasztó showjukat közönség nélkül tartják meg a 16.000 fős arénájukban a csodás koronavírus miatt. Végül aztán megszületett a döntés, hogy a Melodifestivalen a tervek szerint fog zajlani tehát megnyugodhattam. Szerintem tuti idegösszeroppanást kaptam volna, ha utolsó pillanatban lefújják az egészet, azok után, hogy október óta erre vártam.

Péntek este megérkeztek a barátaim, utána rögtön el is mentünk bulizni, majd másnap folytattuk a városnézést, de eléggé lazára vettük a programot és oda mentünk és azt csináltunk, amihez épp kedvünk volt.

Délután aztán visszatértünk a szállásunkra, aztán amíg a többiek pihentek én készülődtem az estére. A show hivatalosan 8-kor kezdődött, de mivel az arénába 30.000 embernek kellett bejutnia, úgy döntöttem, hogy korán elindulok és 6-kor már ott voltam a helyszínen. Mivel az aréna a városon kívül van én pedig ott még sosem jártam ezért miután leszálltam a vonatról a tömeget kezdtem követni. Nem volt nehéz felismerni, hogy kik azok, akik a Melodifestivalenre mennek, elég volt követni a sok flittert. Az aréna mellett egy hatalmas bevásárlóközpont van, a Mall Of Scandinavia, a buli már ott elkezdődött, mindenféle programokkal várták a rajongókat.

Szerintem soha nem fogom elfelejteni az érzést, amikor először megláttam az arénát és a Melodifestivalen 2020 feliratot majd, amikor bejutottam az arénába még inkább leesett az állam, de nem csak a hatalmas tömeg és a gyönyörű színpad meg fények miatt, hanem mert annyira jó volt látni, hogy ez az egész nem csak számomra az év legnagyobb bulija, hanem még 30.000 másik ember számára is. Annyi ragyogó, csillogó, világító outfitet és kiegészítőket soha életemben nem láttam még korábban, tényleg mindenki kitett magáért és bedobott mindent.

Mielőtt elfoglaltam a helyem a parketten, körbenéztem kicsit és próbáltam találni embereket, akiket megszólíthatok, hogy készítsenek rólam képet. Először két lányt kértem meg, cserébe készítettem róluk, aztán egy idősebb férfi engem kért meg, hogy csináljak néhányat a családjáról, majd ő csinált rólam néhányat.

Ezután elindultam, hogy megkeressem a helyem, közben a greenroom mellett is elhaladtam, ahol megcsodálhattam a nyerteseknek járó trófeát (svédül: Den stora sångfågeln, magyarul: A hatalmas énekesmadár).


Szerintem nagyon jó helyen ültem, közel a színpadhoz, az egyetlen baj csak az volt, hogy az egyik kamera néha belelógott a képbe, de mivel ez egy tv-műsor felvétel, szerintem elkerülhetetlen az ilyesmi. Amíg várakoztunk táncosok léptek fel a színpadon, majd pedig az egyik producer készítette fel a közönséget arra, hogy mire számíthatunk, illetve, hogy mit várnak tőlünk. Kapott ugyanis mindenki egy lufit és egy piros kendőt, ezeket kellett lobogtatnunk, a lufit minden dal előtt, a piros kendőt pedig a Vamos Amigos közben. Paul Rey dala közben pedig mindenki a telefonját tartotta a magasba.


Mindeközben arra lettem figyelmes, hogy épp Christer Björkman, aki közel 20 évig volt a Melodifestivalen producere (idén volt az első éve senior producerként) sétált el mellettem, majd vissza, aztán láttam, hogy néhányan fotózkodnak vele, így én is megkértem, hogy hadd készítsek vele egy képet. Szerintem a legtöbb embernek nem mond sokat a neve, de itt Svédországban mindenki tudja, hogy kiről van szó, ha felbukkan a neve.

8 órakor aztán végre kezdetét vette a műsor, először a műsorvezetők énekeltek meg táncoltak, aztán jöhettek a versenyzők. Minden dalt élveztem és a legtöbbet végig énekeltem (vagyis inkább torkom szakadtából üvöltöttem) meg táncoltam A kedvencem, Dotter hetedikként lépett fel, és egyszerűen csodálatos volt a produkciója, számomra messze az este fénypontja volt és nem csak átvitt értelemben, hanem szó szerint is, a lézershowjával. Egyébként ő már 2 évvel korábban is versenyzett, mint énekes, de akkor nem sikerült a döntőbe jutnia, viszont dalszerzőként ez már a harmadik dala volt a döntőben. Szerintem érdekes amúgy, hogy az első próbálkozásánál nem ő írta a dalt, és nem is jutott a döntőbe, viszont az általa írt dalok meg mind döntőbe jutottak eddig.


Melettem egy belga srác ült, az „unalmasabb” részeknél vele beszélgettem, neki ez már az 5. Melodifestivalenje volt és azt mondta, hogy ha az ember egyszer részt vesz, akkor utána nem tudja megállni, hogy ne térjen vissza. Ezt valahogy magamtól is sejtettem egyébként, ugyanis amikor elkezdődött a műsor, már akkor éreztem a késztetést, hogy jövőre ismét jönnöm kell.

A győztest egy nemzetközi zsűri és a közönség közösen választja, először a zsűri pontjait jelentették be, 8 különböző országból szavaztak. Megmondom őszintén, hogy a szavazás nagy része kiesett számomra, annyira izgultam, hogy konkrétan fel sem tudtam fogni mi történik körülöttem. A zsűri pontjai alapján holtversenyben első helyen állt a kedvencem, Dotter illetve a The Mamas akik már tavaly is ott voltak az Eurovízión, John Lundvik vokalistáiként.

Néhány interval act után aztán végre jöhettek a közönség pontjai. Szerintem nagyon izgalmas és intenzív volt a pontbejelentés, okozott néhány meglepetést volt néhány dal, amely esetén a közönség és a zsűri nem igazán értett egyet. Dotter pontjait utoljára jelentették be és 72 pontra lett volna szüksége ahhoz, hogy nyerjen, azonban csak 71 pontot kapott a közönségtől, így a The Mamas nyertek.  Konkrétan már meg sem lepődtem, a kedvenceim ugyanis szinte mindig második helyen végeznek, legyen szó akár Eurovízióról akár nemzeti döntőkről. De az kicsit elszomorít, hogy csak egy ponton múlott, hogy a kedvencem nyerjen. A suliban szinte mindenki Dotternek szurkolt, úgyhogy legalább velük megoszthatom a bánatomat. 😊

A végeredmény ellenére is nagyon boldog vagyok, tökéletes volt az estém, álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora élmény lesz ez az egész, az meg csak a hab lett volna a tortán, ha Dotter nyer. Akkora energiát kaptam, hogy utána egész éjszaka nem is tudtam aludni. 

Amiért kicsit szomorú vagyok az az, hogy ezennel vége a 2020-as Melodifestivalennek és most várhatok majdnem egy évet a következőig. Májusban viszont Eurovízió, addig már nincs sok hátra!

Puss och kram,
Aurél

Melodifestivalen 2020 I. rész


Akik személyesen ismernek, azok tudják, hogy megszállottan rajongom az Eurovízióért és hogy számomra ez sokkal több, mint az az egy hét májusban, amikor lezajlik a két elődöntő és a finálé. Az évek során sikerült egyre inkább belebonyolódnom a dalverseny világába és körülbelül 5 éve rendszeres nézője vagyok a különböző nemzeti válogatóknak is. Természetesen az egyik legelső ilyen műsor, amit felfedeztem a svéd Melodifestivalen volt, ugyanis a maga nemében ez az egyik legkiemelkedőbb és már 60 éve ennek segítségével döntik el, hogy ki fogja képviselni az országot az Eurovízión. Minden évben a legnézettebb műsorok egyike a Melodifestivalen döntője, amelynek évek óta a stockholmi Friends Arena ad helyet.

Amikor kiderült, hogy kiválasztottak önkéntesnek a legelső gondolatom az volt, hogy oké, akkor jövőre irány a Melodifestivalen! Sőt, pályázáskor még az önéletrajzomban is kapott egy bekezdést a műsor, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy ez itt minden évben hatalmas és igazából mondhatjuk, hogy a kultúra egyik fontos része. 6 héten keresztül fut, általában február elején kezdődik és minden adást egy másik városban rendeznek meg. Idén az elődöntők helyszínei Linköping, Göteborg, Luleå és Malmö voltak, a második esély (andra chansen) fordulóra pedig Eskilstunában került sor. A jegyeket már októberben elkezdték értékesíteni, azután, hogy bejelentették a helyszíneket, az előadókra azonban november végéig várni kellett. Én még a jegyárusítás reggelén megszereztem a jegyemet a döntőre, ugyanis mindenképp valami jó helyről szerettem volna átélni az első Melodifestivalen-élményemet.

Szerencsére a suliban is elég sokan követik és szeretik a műsort, a közeli barátaimmal pedig január óta mindennapi témává vált és izgatottan vártuk a februárt, hogy végre elkezdődjön. Mivel szerettem volna még emlékezetesebbé tenni a szezont ezért kitaláltam, hogy az első elődöntő előtt szervezek egy quiz nightot, hogy egy kicsit jobban ráhangolódjunk a versenyre. Igazán hosszú folyamat volt úgy összeállítani a kérdéseket és a feladatokat, hogy mindenki számára érdekesek legyenek, de mivel már maga a szervezés is egy élmény volt számomra, így nem sajnáltam rá az időt. Február elsején végre eljött az első elődöntő és a quiz night ideje, meglepően sokan eljöttek és végül négy csapat versengett egymással a győzelemért. 4 különböző fordulóra került sor és a visszajelzések alapján mindenkinek nagyon tetszett, még annak ellenére is, hogy néhány kérdés igencsak nehéznek bizonyult. Örültem is az építő kritikának, ugyanis az egyik legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy eltaláljam mi az amit mindenki tud és nagyon alap, illetve mi az, ami már nagyon nehéz és tényleg csak a hardcore rajongók tudhatják a választ. A zenefelismerős fordulót azonban szerintem mindenki imádta. Az estéből aztán igazi kis party kerekedett, az egyik lány még tortát is hozott, a show után pedig régi Melodifestivalen dalokra tomboltunk.

Ezután az összes többi fordulót is együtt néztük a kávézóban, a döntőt leszámítva, bár mindig változó volt, hogy ki tudott eljönni és ki nem, de szerintem a műsor elég jól összehozta a társaságot és tényleg napi szinten téma volt, hogy kinek ki a kedvence és hogy vajon melyik dal lesz a nyertes.
A döntőről egy másik bejegyzésben számolok be, ugyanis szerintem megér egy saját blogposztot.

Puss och kram,
Aurél

2020. február 23., vasárnap

Midterm tréning


Még január végén sor került a midterm tréningre és így egy hónappal később végre sikerül írnom róla. Igazából korábban is lett volna időm, csak hát szerintem elég unalmas volt az egész, úgyhogy próbáltam halogatni az összefoglaló megírását amíg csak tudtam.

Ahogy már korábban is említettem, az önkéntesek különböző tréningeken vesznek részt a projekjeik alatt. Mivel mi 6 hónapnál tovább önkénteskedünk ezért mindhárom tréningre hivalatosak vagyunk, a januári midterm volt tehát az utolsó. Nagyjából ugyanazok az emberek tértek vissza, akik az on-arrival tréningen is ott voltak, egy-két új arc érkezett és néhányan hiányoztak, ugyanis ők egy későbbi tréningen vesznek részt, vagy már véget ért a projektjük. A szállás és a helyszín is maradt a korábbi, úgyhogy nagyjából már mindenki tudta mi vár majd ránk. Elég furcsa ez az egész midterm számomra, hogy őszinte legyek, ugyanis a különböző szervezetektől érkező emberek a programjaik különböző szakaszában voltak és néhányuknak csak pár hete volt hátra Svédországban, úgyhogy a félidejük már kicsit korábban letelt, ennek következtében elég nehéz olyan dolgokat találni, amelyek mindenki számára relevánsak. Talán ez volt az oka annak, hogy többen is ferde szemmel néztek a különböző feladatokra.

Az első nap ebéd után kezdődött és főként kültéri csapatépítő feladatokat csináltunk. Én ezeket általában élvezem és most sem volt semmi kifogásom ellenük, annak ellenére, hogy elég hideg volt amúgy. A nap hátralevő része prezentációkészítéssel telt, ugyanis másnap mindenki lehetőséget kapott, hogy elmondhassa mégis mit csinált eddig a projektje során.

Másnap szintén kinti programmal kezdtünk, háromfős csoportokra osztottak minket a feladatunk pedig az volt, hogy a kihívásainkról beszélgessünk és egymásnak tanácsot adjunk. Annak örültem, hogy nem az egész csoporttal kellett megosztani a dolgokat, hanem csak két emberrel, de a tanácsadás résszel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, ugyanis annyi idő nem állt rendelkezésre, hogy alaposan megismerjük a konkrét szituációkat és egyikünk sem ment túlzottan bele a részletekbe, inkább csak apró idegesítő dolgokról beszélgettünk, mintsem „kihívásokról”. De legalább sétáltunk egy jót az iskola környékén.

Ezután a youthpass került terítékre, szerintem újdonságot nem kifejezetten hallottunk róla, de legalább mindenki megnyugodott, hogy igen még szinte senki sem kezdett el dolgozni rajta, sőt a legtöbbeknek még hozzáférésük sincs. Mi nemrég érdeklődtünk a mentoroknál, de eléggé elveszettnek tűntek a kérdéssel kapcsolatban, ami csak azért érthetetlen számomra, mert már minimum 5 éve fogad a suli önkénteseket, nem mi vagyunk az elsők. Na mindegy, remélhetőleg hamarosan megoldódik a dolog, aztán mi is elkezdhetjük írni.
Ebéd után megérkezett a national agency, ők voltak a már korábban említett prezentációk fő közönsége. Ez a rész volt a kedvencem az egész tréning alatt, végre igazán képet kaptunk arról, hogy ki mit csinál az adott projektben. Ismét megbizonyosodtam arról, hogy jól döntöttem amikor erre a projektre jelentkeztem, ugyanis annak ellenére, hogy elég sok érdekes dolgot hallottunk, egyik prezentáció során sem éreztem azt, hogy mondjuk szívesen csinálnám azt, amit ők. Az egyetlen projekt, ami felkeltette az érdeklődésemet az valamiféle zenével, koncertekkel, programszervezéssel foglalkozó szervezeté volt, ahol két francia lány önkénteskedik. Az ő akcentusuk viszont annyira erős volt, hogy nagyon nehezen értettem meg mit is csinálnak pontosan és egy idő után teljesen elvesztettem a fonalat azzal kapcsolatban, hogy mit is csinálnak, de mint utólag kiderült, nem én voltam az egyetlen.

Nagyon büszke voltam az saját prezentációnkra, nem akartuk túlbonyolítani a dolgot és mivel szabad kezet adtak a formátummal kapcsolatban így mi a suli térképét rajzoltuk meg egy jó nagy darab papírra és annak a segítségével meséltük el, hogy mit is csinálunk itt Mullsjöben. Szerintem tök jól összeraktuk és minden lényeges információ elhangzott, a kis önismereti csoportunk mindenkinek nagyon tetszett, meg az is, hogy milyen sok energiát fektetünk a nyelvtanulásba.
Az önkéntesek prezentációi után a national agency tartott egy előadást arról, hogy ők mit csinálnak és hogy az önkéntesség mellett milyen más külföldi lehetőségekre van lehetőségünk még a későbbiekben pályázni.


A harmadik nap egész rövidre sikeredett, főként a jövőről volt szó, kinek milyen tervei vannak a projekt hátralevő részére, ezután pedig arról beszélgettünk, hogy ki hogyan tervez elbúcsúzni, vagy, hogy egyáltalán hogyan kellene. Én ezt még elég korainak éreztem tekintve, hogy még 4 hónapig itt leszünk és nem szeretnék még a hazatérésre gondolni, hanem inkább élvezni akarom az ittlétemet. De tekintve, hogy az elmúlt fél év milyen gyorsan eltelt, lehet nem árt korán tervezgetni.
Összességében az on-arrival tréninggel összevetve én ezt az utóbbit kevésbé éreztem hasznosnak, nagyon sok dolgot már korábban is hallottunk az újdonságok közül meg nem sok minden tűnt relevánsnak. A társaság miatt viszont megérte a tréning, szerintem mindenki nagyon örült, hogy újra láthattuk egymást.

Puss och kram,
Aurél

2020. január 8., szerda

Pillanatképek decemberből


Egy laza 3 hetes téli szünet után ma megkezdődött az új szemeszter az iskolában, azonban a decemberünkről mindenképp szerettem volna még írni, mivel elég sok minden történt, annak ellenére, hogy elég rövid hónap volt.

December első hétvégéjén a fotoskola jönköpingi kiállítását néztük meg, ez volt az első igazi kiállításuk és hát nyilvánvalóan kíváncsiak voltunk, mit alkottak kedves barátaink. Tök jó kiállítás született egyébként és érdekes volt látni, hogy annak ellenére, hogy ugyanazon a helyen tanulnak, mégis mennyire más képeket vittek és mindenkinek megvan a saját stílusa, ami visszaköszönt az egyes képekről.

A következő héten szerdán beizzítottuk a sütőket, ugyanis mézeskalács házépítő versenyt tartottunk. Négyfős csapatok versenyeztek egymással, én egy svéd és egy amerikai lánnyal, illetve a japán fiúval voltam egy csapatban. Nagyon jó mulatság volt a sütés és az építés, szerintem ügyesen dolgoztunk együtt, a lányok nagyon alaposan megterveztek mindent, még sablonokat is gyártottak. Ment minden, mint a karikacsapás, egészen a sütésig, ott ugyanis már akadt néhány problémánk. A házunk teteje eltört, ezért készítenünk kellett egy másikat, így megcsúsztunk a ragasztással meg a díszítéssel, aztán alig, hogy elkezdtünk dekorálni, bejelentették, hogy már csak 10 percünk van, mert szeretnék bezárni a konyhát, szóval azalatt a 10 perc alatt díszítettünk, amit csak tudtunk. Majd ezután szóltak, hogy amúgy a konyhán kívül még folytathatjuk, semmi probléma. Végül 5 óra kemény munka után elkészült a mestermű, ami a díszítésben szinte egyáltalán nem hasonlított az eredeti tervre, de mindannyiunknak nagyon tetszett és elégedettek voltunk a végeredménnyel.


Sajnos a versenyt végül egy másik csapat nyerte, akik nem is házat építettek – ezen kicsit kiakadtunk, de hát na, ők több szavazatot tudtak szerezni maguknak, mint mi. A dicsőség akkor is a miénk, mivel a mi házikónk volt a legextrább és a legnagyobb!

13-án végre eljött a várva várt Luca-nap, azaz Lucia, a fény ünnepe, ami itt a sötét Svédországban azért elég nagy dolognak számít. Már november végén elindult a lista arról, hogy ki szeretne a Luciatåg részese lenni, és nyilván nem hagyhattam ki, annak ellenére, hogy amúgy borzalmas a hangom és egyáltalán nem tudok énekelni. Az egész ünnepség lényege, hogy kiválasztanak valakit Luciának, ő kap egy gyertyákkal megpakolt koronát a fejére, mögötte pedig jönnek a kísérők, tärnak, stjärngossék, illetve a pepparkaksgubbék és együtt vonulnak be, elénekelnek néhány dalt, majd kivonulnak.


Természetesen többen is pályáztak Lucia szerepére, ennek következtében végül sorsolással döntöttük el ki lesz az. A nemet illetően nem volt megkötés, úgyhogy fiúk és lányok is jelentkeztek, a szerencse pedig idén egy fiúnak kedvezett. Jól sikerült a műsor, 5 dalt énekeltünk végül, a Csendes éjt angolul, a többit pedig természetesen svédül. Mivel szerettem volna valami extrával kitűnni ezért csillagalakú csillagszórót vettem és azt gyújtottam meg a produkció közben, ami mindenkinek nagyon tetszett, aztán a végén amikor vonultunk kifelé akkor még egyet, azt viszont nagyon nehezen sikerült meggyújtani, szóval a közönség tényleg szórakoztatva volt. Az ünnepség után a lussekatt sem maradhatott el, amely egy tipikusan Lucia idején, sáfránnyal készülő sütemény.

Az utolsó tanítási nap december 16-a volt, de órák csak délelőtt voltak. Ebéd után az internationell  klass a helyi cukrászdába ment, ugyanis néhány diáknak ez volt az utolsó szemesztere a suliban és egy közös fikával búcsúztunk el tőlük. Délután pedig a kávézóban gyűlt össze az iskola és különböző dekorációkat meg üdvözlőlapot készítettünk, glöggöt ittunk, illetve bingót meg kvíz töltöttünk ki, majd a tornateremben táncoltunk a karácsonyfa körül, ami eszméletlen jó móka volt!

Miután kitáncoltunk magunkat eljött a julbord, azaz a karácsonyi vacsora ideje. A konyhán nagyon kitettek magukért, rengetegféle kajával készültek és gyönyörűen feldíszítették az étkezőt, úgyhogy minden adott volt egy meghitt vacsorához. Szerintem ettől karácsonyibb hangulatom nem is volt még karácsonykor sem.

Vacsora után pedig jöhettek az ajándékok! A szokásos „kihúzom az illetőt és veszek neki ajándékot” helyett mindenki vett egy ajándékot, aztán kisorsoltuk, hogy ki melyiket kapja. Én végül egy gyönyörű karácsonyfadísz büszke tulajdonosa lettem, aminek nagyon örültem, ugyanis egy kolibrit ábrázolt és mindenki tudja rólam, hogy imádom a madarakat.

17-én még volt egy félévzáró ünnepség a délelőtt folyamán, de arra már nagyon sokan nem mentek el, mi sem, ugyanis a gépünk kora délután indult Göteborgból, így reggeli után el kellett búcsúznunk.

Jól esett egy kis időt otthon tölteni, de visszatérni is nagyon jó, mindenki nagyon boldog, hogy végre újra láthatjuk egymást és kíváncsian várjuk mit tartogat a következő szemeszter.

Puss och kram, 
Aurél

2019. szeptember 30., hétfő

On-arrival II. rész


Úgy döntöttem a szerdáról külön írok mert amúgy túl hosszú lett volna az előző bejegyzés, talán így átláthatóbb picit. A napunk szintén 9-kor kezdődött, így ránézve az „órarendünkre”, interkulturális kommunikációval, hát ez annyira érdekes volt, hogy magamtól nem is emlékszem rá, de azt hiszem ez volt az, amikor olyan dolgokat kellett gyűjtenünk, amiket furcsának találtunk az eddigi svédországi tartózkodásunk során, vagy legalábbis az otthonitól eltérőnek. A busz előtti sorban állást elég sokan említették, úgy látszik nem csak Magyarországon kell megküzdeni azért, hogy az ember feljusson a közlekedési eszközökre.

A szokásos fika után ismét az igazgatónő tartott prezentációt főként a munkatörvényről, de igazából ismét eléggé átfogó volt és beszélt a kórházi ellátásról, iskolarendszerről, meg még csomó mindenről, szóval ez egy elég hasznos kis előadás volt.

Délután végre lehetőségünk volt, hogy kicsit bejárjuk a várost, mégpedig két feladat kíséretében. Először is három csapatra kellett oszlanunk és mindhárom csapat egy-egy múzeumot látogatott meg. A feladatunk az volt, hogy a múzeumok segítségével próbáljuk megérteni a mai Svédországot, milyen dolgok befolyásoltak, miért olyan amilyen. A három múzeum, amelyek közül választhattunk, a Historiska museet, az Armémuseum és a Medeltidsmuseet. Amikor megláttam a választási lehetőségeket az első gondolatom az volt, hogy semmikép sem akarok a katonai múzeumba menni, az teljesen hidegen hagy. Szerencsére mi magunk dönthettük el, hogy ki melyikbe megy szóval én gyorsan felírtam magam a Historiska museet listájára, és úgy vettem észre, hogy az Armémuseum a többiek körében sem volt túl népszerű, főként azok mentek oda, akik a másik két csapatba nem fértek be. Hát na, ezért kell gyorsnak lenni.

Amúgy egyáltalán nem bántam meg a döntést, a Historiska még jobb is volt, mint amire számítottam, összességében nagyon tetszett, főleg, hogy volt elég sok interaktív rész is, na meg, hogy végre láttam tök sok dolgot, amiről szó volt korábban az egyetemi tanulmányaim során. Szent Birgittáról is volt egy rész, ezt muszáj volt megörökítenem, mivel róla aztán tényleg elég sokat hallottunk.


A kedvencem természetesen a boszorkányos rész volt, ahol néhány kérdés megválaszolása után mi magunk is megbizonyosodhattunk arról, hogy boszorkányok vagyunk-e vagy sem. Meglepő módon azt a választ kaptam, hogy igen, szóval jobb, ha mindenki óvakodik tőlem, hehe.



A második feladat, amit a városban kellett (volna) elvégeznünk az az úgynevezett exposure volt, aminek az volt a lényege, hogy egy órán keresztül figyeljünk meg embereket és alkossunk kis történetet az életükről, mindennapjaikról, meg arról, hogy milyen emberek lehetnek. Mivel ez volt az első igazi délutánunk Stockholmban és az idő is elég jó volt, ezért mondanom sem kell, hogy senki sem vette komolyan a feladatot és inkább úgy döntöttünk, hogy turistáskodunk kicsit, ki tudja mikor járunk legközelebb Stockholmban.

Este 7-re mindenképp szerettünk volna visszaérni a folkhögskolába, ugyanis a tanárok, már hétfőn beharangozták, hogy az iskola zene tagozatos diákjai koncertet tartanak és biztos nagyon jó lesz, ha tudunk menjünk. Hát nem volt rossz, tényleg nagyon sok jó hangú, tehetséges fellépő volt, de nekem személy szerint a dalválasztások annyira nem jöttek át és elég sok volt az unalmas rész, de volt olyan is aki kifejezetten tetszett. Azt sajnáltam, hogy az egyetlen dalt, amit tényleg szeretek azt pont annyira rosszul énekelték, hogy számomra hallgathatatlan volt, de lehet csak azért, mert nehéz elvonatkoztatnom az eredetitől. De egyébként meg a taps jár mindenkinek, már csak azért is, mert ki mernek állni ennyi ember elé, plusz a legtöbben az ének mellett még 2-3 hangszeren is játszottak, az azért elég menő.

Puss och kram,

Aurél
© Mullsjö A-tól Z-ig
Maira Gall