Pillanatképek decemberből

Egy laza 3 hetes téli szünet után ma megkezdődött az új szemeszter az iskolában, azonban a decemberünkről mindenképp szerettem volna még írni, mivel elég sok minden történt, annak ellenére, hogy elég rövid hónap volt.

December első hétvégéjén a fotoskola jönköpingi kiállítását néztük meg, ez volt az első igazi kiállításuk és hát nyilvánvalóan kíváncsiak voltunk, mit alkottak kedves barátaink. Tök jó kiállítás született egyébként és érdekes volt látni, hogy annak ellenére, hogy ugyanazon a helyen tanulnak, mégis mennyire más képeket vittek és mindenkinek megvan a saját stílusa, ami visszaköszönt az egyes képekről.

A következő héten szerdán beizzítottuk a sütőket, ugyanis mézeskalács házépítő versenyt tartottunk. Négyfős csapatok versenyeztek egymással, én egy svéd és egy amerikai lánnyal, illetve a japán fiúval voltam egy csapatban. Nagyon jó mulatság volt a sütés és az építés, szerintem ügyesen dolgoztunk együtt, a lányok nagyon alaposan megterveztek mindent, még sablonokat is gyártottak. Ment minden, mint a karikacsapás, egészen a sütésig, ott ugyanis már akadt néhány problémánk. A házunk teteje eltört, ezért készítenünk kellett egy másikat, így megcsúsztunk a ragasztással meg a díszítéssel, aztán alig, hogy elkezdtünk dekorálni, bejelentették, hogy már csak 10 percünk van, mert szeretnék bezárni a konyhát, szóval azalatt a 10 perc alatt díszítettünk, amit csak tudtunk. Majd ezután szóltak, hogy amúgy a konyhán kívül még folytathatjuk, semmi probléma. Végül 5 óra kemény munka után elkészült a mestermű, ami a díszítésben szinte egyáltalán nem hasonlított az eredeti tervre, de mindannyiunknak nagyon tetszett és elégedettek voltunk a végeredménnyel.

Sajnos a versenyt végül egy másik csapat nyerte, akik nem is házat építettek – ezen kicsit kiakadtunk, de hát na, ők több szavazatot tudtak szerezni maguknak, mint mi. A dicsőség akkor is a miénk, mivel a mi házikónk volt a legextrább és a legnagyobb!

13-án végre eljött a várva várt Luca-nap, azaz Lucia, a fény ünnepe, ami itt a sötét Svédországban azért elég nagy dolognak számít. Már november végén elindult a lista arról, hogy ki szeretne a Luciatåg részese lenni, és nyilván nem hagyhattam ki, annak ellenére, hogy amúgy borzalmas a hangom és egyáltalán nem tudok énekelni. Az egész ünnepség lényege, hogy kiválasztanak valakit Luciának, ő kap egy gyertyákkal megpakolt koronát a fejére, mögötte pedig jönnek a kísérők, tärnak, stjärngossék, illetve a pepparkaksgubbék és együtt vonulnak be, elénekelnek néhány dalt, majd kivonulnak.

Természetesen többen is pályáztak Lucia szerepére, ennek következtében végül sorsolással döntöttük el ki lesz az. A nemet illetően nem volt megkötés, úgyhogy fiúk és lányok is jelentkeztek, a szerencse pedig idén egy fiúnak kedvezett. Jól sikerült a műsor, 5 dalt énekeltünk végül, a Csendes éjt angolul, a többit pedig természetesen svédül. Mivel szerettem volna valami extrával kitűnni ezért csillagalakú csillagszórót vettem és azt gyújtottam meg a produkció közben, ami mindenkinek nagyon tetszett, aztán a végén amikor vonultunk kifelé akkor még egyet, azt viszont nagyon nehezen sikerült meggyújtani, szóval a közönség tényleg szórakoztatva volt. Az ünnepség után a lussekatt sem maradhatott el, amely egy tipikusan Lucia idején, sáfránnyal készülő sütemény.

Az utolsó tanítási nap december 16-a volt, de órák csak délelőtt voltak. Ebéd után az internationell  klass a helyi cukrászdába ment, ugyanis néhány diáknak ez volt az utolsó szemesztere a suliban és egy közös fikával búcsúztunk el tőlük. Délután pedig a kávézóban gyűlt össze az iskola és különböző dekorációkat meg üdvözlőlapot készítettünk, glöggöt ittunk, illetve bingót meg kvíz töltöttünk ki, majd a tornateremben táncoltunk a karácsonyfa körül, ami eszméletlen jó móka volt!

Miután kitáncoltunk magunkat eljött a julbord, azaz a karácsonyi vacsora ideje. A konyhán nagyon kitettek magukért, rengetegféle kajával készültek és gyönyörűen feldíszítették az étkezőt, úgyhogy minden adott volt egy meghitt vacsorához. Szerintem ettől karácsonyibb hangulatom nem is volt még karácsonykor sem.

Vacsora után pedig jöhettek az ajándékok! A szokásos „kihúzom az illetőt és veszek neki ajándékot” helyett mindenki vett egy ajándékot, aztán kisorsoltuk, hogy ki melyiket kapja. Én végül egy gyönyörű karácsonyfadísz büszke tulajdonosa lettem, aminek nagyon örültem, ugyanis egy kolibrit ábrázolt és mindenki tudja rólam, hogy imádom a madarakat.

17-én még volt egy félévzáró ünnepség a délelőtt folyamán, de arra már nagyon sokan nem mentek el, mi sem, ugyanis a gépünk kora délután indult Göteborgból, így reggeli után el kellett búcsúznunk.

Jól esett egy kis időt otthon tölteni, de visszatérni is nagyon jó, mindenki nagyon boldog, hogy végre újra láthatjuk egymást és kíváncsian várjuk mit tartogat a következő szemeszter.

Puss och kram, 

Aurél

Project management workshop - ismét Stockholm

Október vége ismét utazást tartogatott számunkra. (Én közben egy pár nap erejéig Magyarországot is megjártam egy esküvő miatt, szóval igen mozgalmas volt számomra ez a hónap.) 

A PeaceWorks Sweden lehetőséget biztosított számunkra hogy ellátogassunk egy Stockholmban megrendezésre kerülő workshopjukra. Az alkalmat olyan fiatalok számára hirdették meg, akik saját hazájukban önkéntes tevékenységet végeznek és szeretnének jobban megismerkedni a projekt szervezés módszertanával és lehetőségeivel. A workshopra érkeztek fiatalok Litvániából, Moldovából, Romániából, Görögországból, Svédországból, és persze a 4 PeaceWorks-ös önkéntes, két német barátunk és mi. Nagyon inspiráló élmény volt ennyi tudatos, kreatív és melegszívű fiatallal megismerkedni. Ottlétünk során sok volt a gyakorlat, amelynek köszönhetően csoportokban lehetőségünk volt egy saját projekt lépésről lépésre való megtervezésére és kidolgozására, és alkalmunk nyílt stockholmi szervezetek megismerésére is. 

A Mångkulturellt Centrum egy olyan szervezet Stockholmban, ami amellett hogy az előítéletek és a rasszizmus ellen küzd, olyan céllal jött létre, hogy igyekezzen inspirálni a helyi lakosokat hogy éljenek szavazati jogukkal. Érdekes kiállítást láthattunk a demokráciáról, megismerkedhettünk európai hagyományaival, és megvitattuk azt is, miért fontos aktív részeseivé válni a politikai életnek. Ha szeretnétek többet megtudni a szervezet munkájáról, az oldaluk érdekes információkkal szolgál: https://mkcentrum.se/ "Ha az ember a demokráciában álomba merül ne csodálkozzon, ha diktatúrában ébred." - hirdeti a felirat. 

Érdekes élmény volt meglátogatni a Stockholm óvárosában elhelyezkedő Dörren nevű szervezetet. Céljuk hogy a helyi fiatalok kortól, nemtől, származástól függetlenül olyan szabadidős elfoglaltságot találhassanak maguknak, ahol nyugodt körülmények között tudnak kreatívan kibontakozni. Itt lehetőségük van alkotni, textillel, fával, illetve más eszközökkel dolgozni, zenélni, podcastokat készíteni. Még saját stúdió használatára is van lehetőség. Munkájukról facebook oldalukon tudhattok meg többet. https://www.facebook.com/dorren.nu/

Ottlétünk során nagyon kedvesen fogadtak minket, és egy másik szervezettel, a Songlines-szal közösen gondoskodtak róla, hogy mi se maradjunk ki a táncból, zenéből.

A Songlines bevándorló fiatalok zenei karrierjének felkarolásával foglalkozik, akiknek nélkülük nem lenne lehetősége a kreatív alkotásra, zenetanulásra. Érdekesség, hogy Sting számukra ajánlotta fel a Polar Music Prize-zal járó pénzösszeget. http://www.songlines.se/press/sting-donates-polar-music-prize-money-to-songlines/

Az International Women's Centrum (http://www.iwc-stockholm.se/Bakgrund.html) ebédre látott vendégül bennünket, amit mind nagyra értékeltünk. Ez a helyi szervezet annak érdekében jött létre, hogy segítséget, támaszt nyújtson a Svédországba érkező nők számára. Ha nehézségeik vannak a nyelv megtanulásával, adminisztratív teendőikkel, ha veszélyben vannak vagy bármilyen tényező miatt fenyegetve érzik magukat, vagy csak egyszerűen magányosak, a központ nyitott ajtóval várja őket. Gyakran szerveznek nyelvtanfolyamokat, kézműves foglalkozásokat. 

Az utolsó állomásunk a Tensta konsthal volt (http://www.tenstakonsthall.se/?om). Ez a létesítmény a Svédországba érkező bevándorlók életét szeretné megkönnyíteni. Főként nyelvoktatással, és művészeti foglalkozásokkal próbálnak segíteni. Ottlétünk alatt mi is több kiállítást tekinthettünk meg. 

Számomra érdekes volt megfigyelni mennyire interdiszciplináris a művészeti koncepciójuk, a táncművészettől a fotón és a filmen keresztül a festészetig mindennek jutott helye a központban. Különösen tetszett, hogy iskolaidőn kívül művészeti programokat, nyári táborokat szerveznek a gyermekeknek. (Mikor ott jártunk éppen robotokat építettek alufóliából és kartonpapírból.) Emellett kávézót és kézműves foglalkozásokat is üzemeltetnek, melynek célja, hogy a bevándorlóknak legyen lehetősége a nyelvgyakorlásra, és ismereteik kicserélésére. 

Esténként sem maradtunk szórakozás nélkül, kiemelkedő program volt a cultural night, amire mindegyik ország nagy lelkesedéssel készült. A legtöbben valamilyen prezentáció segítségével mutatták be otthonukat, és sokan helyi finomságokkal is készültek. A képen a moldovai csoport asztala látható: 

A németek és mi kvízzel készültünk, ami sok vicces elemet is tartalmazott, de azért igyekeztünk átfogó képet festeni Magyarországról. Sajnos az idő szűke miatt kicsit sietnünk kellett, de így is nagyon jó élmény volt megismerkedni egymás országaival.

A workshop során nem csak hasznos információkkal, inspirációval gazdagodtunk a projekt készítéssel kapcsolatban, de sok örömteli élményben is részünk volt. Remélem még nyílik lehetőségünk találkozni a workshopon résztvevő fiatalokkal, nyíltságuk és barátságosságuk miatt könnyű volt megkedvelni őket. 

Puss och kram, 

Zita

Bielefeld II. rész

Kedden meglátogattuk a várostörténeti múzeumot, ami amellett hogy nagyon érdekes volt, jó mulatságnak is bizonyult. Sok interaktív elemmel is találkoztunk, például kipróbálhattunk egy régi villamost, és megismerkedhettünk a múltszázadi iparágakkal. 

Délután ellátogattunk a bielefeldi fociarénába, ugyanis az egyik német tanár régebben válogatott játékos volt. Még számomra is lenyűgöző volt a hatalmas épület, pedig én kevésbé vagyok járatos ebben a sportban. A tetőteraszról gyönyörű kilátás nyílt a városra, egészen Hermann emlékművéig is elláttunk. 

Ezután meglátogattuk az egyetem épületét aminek érdekessége, hogy ez az egyik leghatalmasabb összefüggő egyetemi épület Európában. A mögöttes elgondolás az volt, hogy így könnyű lesz megvalósítani egy interdiszciplináris együttműködést a tanszékek között, ám a végeredmény kissé lehangoló látványt nyújt. Leginkább egy posztapokaliptikus reptéri tranzithoz tudnám hasonlítani. Mindezek ellenére mi jól éreztük magunkat, és végre részünk lehetett egy svéd fikában (uzsonna) kávé és frissen sütött gofri formájában. Az előadótermek igen impozánsak voltak, és mint megtudtuk az egyetemen igen magas színvonalú felsőoktatás zajlik. A képen egy fali festmény látható az egyik folyosóról.

Ezután volt egy kis szabadidőnk, amelyben két diákkal csatangoltunk egyet a belvárosban. A városközpont igen hangulatosnak bizonyult, és egy helyi presszó ablakából megfigyelhettük az itt lakó emberek délutánját is. Sokféle embert láttunk megfordulni az utcán, együtt találgattuk kik lehetnek, és milyen lehet az életük itt Németországban... 

A német diákok közös vacsorát szerveztek számunkra, és asztalt foglaltak egy kínai all-you-can-eat étterembe. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy mindenki elégedett volt a választással. Az étel kiváló volt, és a nagy kerek asztalnál sokan kényelmesen elfértünk. A jó hangulatú vacsora után még megittunk egy búcsú koktélt egy közeli helyen, majd hazaindultunk. Eredetileg korán terveztünk ágyba kerülni, de az időérzékünk megviccelt minket. Jól éreztük magunkat.

Másnap délelőtt jött el a számomra legérdekesebb program. A német és svéd diákok (velünk kiegészülve) workshopon vehettek részt, ahol csoportokra bontva olyan fontos kérdéseket vitathattunk meg, melyek alapvető irányvonalak az Európai Unió jövője szempontjából. A demokrácia, emberi jogok és környezetvédelem közül én a környezetvédelmet választottam. Jó érzés volt látni, hogy ez a téma nem csak számomra, de mások számára is fontos volt.



Ebéd után meglátogattuk a Welthaus nevű helyi NGO-t, akik bemutatták számunkra munkájukat. Egyrészről sokat segítenek helyi szinten nyelvoktatással és az újonnan az országba érkezők útjának egyengetésével, másrészt olyan területeken is segítséget nyújtanak, mint például Peru, vagy Afrika bizonyos országai. Munkájukról bővebben itt olvashattok: https://www.welthaus.de/

Ezután sajnos elérkezett az utolsó este, melynek során a tanárok és a diákok BBQ-val készültek számunkra az iskola területén. Hamar eltelt ez a pár nap, bár a sok program után nagyon elfáradtunk. Másnap hosszú hazaút várt ránk, amelynek a végén boldogan bújtunk -végre a saját- ágyunkba.

Puss och kram:

Zita

Bielefeld I. rész

Egy héttel a stockholmi tréning után máris következett az újabb kaland, ugyanis az international class Németországba utazott és minket is meghívtak, ha már úgyis járunk az óráikra is. Az úti cél Bielefeld volt, az egyik ottani iskolával kezd ugyanis kialakulni valamiféle testvériskolai viszony.

Korábban soha nem hallottam erről a városról, úgyhogy az első dolgom természetesen az volt, hogy utánanéztem mit lehet róla tudni. Mint kiderült, a város arról híres, hogy van róla egy összeesküvés-elmélet, miszerint ez a város nem is létezik. És még pályázatot is írtak ki, 1 millió eurót nyerhetett az, aki bebizonyítja, hogy az elmélet igaz. Nekem már ennyi elég volt, hogy izgatottan várjam az utazást! Természetesen az összeesküvés-elméletet a házigazdáink is megemlítették és együtt jó röhögtünk rajta.

Tavasszal tehát a német diákok jöttek Mullsjöbe, most pedig viszonoztuk a látogatást és mi töltöttünk 4 napot náluk. Az utazással viszont elment még kettő, szóval összesen 6 napig voltunk távol. A 12 órás buszozás elég megterhelő volt, de annyira azért nem, hogy kihagyjuk a szombat esti bulit, úgyhogy miután lepakoltunk kezdtünk is készülődni. A nagy kérdés az volt, hogy hogyan jutunk be a városba, ugyanis az iskola elég távol volt a központtól, buszjegyet meg csak készpénzzel tudtunk volna venni, de az meg egyikünknél sem volt, úgyhogy az eredeti terv az volt, hogy gyalog megyünk. A sors azonban megszánt minket és pont akkor jött egy busz amikor kiléptünk az iskola kapuján, mi pedig úgy döntöttünk szerencsét próbálunk és megmondjuk, hogy nem tudunk jegyet venni. Sikerrel jártunk és a sofőr felengedett minket, úgyhogy most már tényleg nem állt semmilyen akadály az utunkban.

A városközpontban találkoztunk a német diákokkal aztán végül a Stereo nevű helyen kötöttünk ki. Jól éreztük magunkat, de nekem a zene annyira nem jött be, pedig három terem is volt. Amit furcsának találtam az az, hogy a buli végén kellett fizetni mindent, az elején simán beengednek, kapsz egy kártyát és azon jelölik, hogy mit fogyasztottál, hány dolgod volt a ruhatárban és a belépőt is a végén fizeted ki ezekkel együtt. Érdekes megoldás, de így legalább a beengedés és a kiszolgálás elég gyorsan megy.

A vasárnapi program az egész napos túrázás volt, cirka 3 óra alvás után azt kell, hogy mondjam, nagyon a topon voltunk. Először Detmoldba autóztunk, kb. egy órára Bielefeldtől, és nyitásra ott is voltunk az Adlerwarte Berlebeckben, ami egy madárles és madárpark, ahol különféle ragadozómadarakat figyelhetünk meg és még egy különleges show részesei is lehetünk. Mivel imádom a madarakat ezért számomra ez a hely maga volt a mennyország, elképesztő volt ezeket a hatalmas és csodálatos állatokat ilyen közelről látni, na meg azt, hogy mennyire jól be vannak idomítva.

A következő úticélunk a Hermann-emlékmű (Hermannsdenkmal) volt, amely Németország egyik legnépszerűbb látványossága, de szerintem nem sokan hallottunk róla korábban, ugyanis szinte mindenki csodálkozott, hogy mit keres egy „Hermészt ábrázoló szobor” Németország kellős közepén. Az idegenvezetőnk nagyon sok érdekes információval szolgált és az is kiderült, hogy a szobor nem Hermészt ábrázolja, hanem Arminiust, aki germán törzseket egyesítve három római légiót győzött le, ezzel pedig a német összefogás szimbólumává vált. Egy ehhez hasonló emlékmű Minnesotában is van, egy főként németek által lakott városban.

Lehetőségünk volt felmászni a talapzatra, illetve bemenni a szobor belsejébe is. Én az utóbbit kihagytam, ugyanis már a talapzat is elég magas volt nekem és nagyon szűk, szóval kissé felerősödött a tériszonyom, úgyhogy néhány perc után inkább visszatértem a földre.

Az egész napos túra alaposan lefárasztott mindenkit, de este azért még bementünk a városba, hogy megigyunk egy limonádét az egyik német lánnyal (én ittam egy nagyon finom smoothie-t is), de nem bírtuk túl sokáig.

Hétfő reggel megvolt a hivatalos üdvözlés és kaptunk egy kis körbevezetést is a suliban, nekem nagyon tetszett, viszonylag új épület és nagyon jól felszerelt. Néhány információt az iskola működéséről is megtudtunk és én kezdetben azt hittem, hogy ez a német iskola sok mindenben hasonlít a mi folkhögskolánkhoz, de aztán rájöttem, hogy bár van átfedés, azért a német suli mégis csak szigorúbban veszi a szabályokat és nem annyira szabadelvűek, mint itt, Svédországban. Ezután rögtön be is dobtak minket a mélyvízbe a németórával. Nyilván nem volt annyira vészes, csak pár alapvető kifejezésre volt idő, de nekem már az is nehézséget okozott, mivel soha semmi közöm nem volt a némethez és a kiejtés nagyon távol áll tőlem. De nem mondom, hogy ez a nyelvóra meghozta volna hozzá a kedvem.

A német után jöhetett egy jó kis angolóra is, a Brexit volt a téma és arról kellett a németekkel együtt társalognunk meg „vitatkoznunk”. Ezután pedig a művészet órát látogattuk meg, de épp nagy munkában voltak a diákok, úgyhogy nem zavartunk sokáig, de a látottak és elmondottak alapján tök érdekes dolgokkal foglalkoznak.

Délután Bethelbe látogattunk, Bielefeld egyik városrészébe, ami arról híres, hogy ez egy kvázi egészségügyi központ és nagyon sok beteg, pszichés problémákkal rendelkező, illetve fogyatékkal élő személy tartózkodik és lakik ott. A világ minden tájáról jönnek ide betegek, ugyanis nagyon sok területen itt tudják a legjobb segítséget nyújtani. Nagyon inspiráló volt hallani a hely történetét, hogy milyen szerepet játszik az egyház, és hogy ez az egész az összefogásnak köszönhető, ugyanis főként adományokból tartják fent magukat. Fun fact, hogy a robottechnológiára is nagyon sokat áldoznak és mindenféle robotokkal kapcsolatos kutatást is finanszíroznak.

Néhány szabad óra után az estét közös főzőcskézéssel töltöttük és a vacsora tök jól sikerült, szerencsére volt, aki kezébe vegye az irányítást.

Folytatás hamarosan…

Puss och kram,

Aurél

Az On-Arrival tréning után - PeaceWorks Sweden és a Stockholmi hétvége

A training utolsó napja vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt szomorú voltam hogy véget ér, mert megkedveltem a többi önkéntest és jól esett egy kis környezetváltozás, másrészt izgatott voltam, és vártam hogy ismét a Folkhögskolában legyünk, mert kezdtek hiányozni az ottani társak.

Az utolsó nap beszámoltunk egymásnak a múzeumban szerzett élményeinkről, és reflektálhattunk a városban szerzett élményekre is. Lehetőségünk volt elbúcsúzni egymástól, és lekerekíteni az együtt töltött pár napot. Emlékül mindenki kapott egy ESC-s esőkabátot és pólót, ami hasznos ajándéknak bizonyult.

Este közösen megnéztük a naplementét ami gyönyörű volt, utána pedig megvacsoráztunk. Jól esett kimozdulni kicsit, észre sem vettem mennyire hiányzott már a városi élet. Gyalog tértünk vissza a szállásunkra, amit nem bántunk, mert a város valóban gyönyörű volt.



Az On-arrival traininget követően lehetőségünk volt részt venni egy találkozón fogadó szervezetünkkel, a PeaceWorks Swedennel. Ebben az évben négyen végzünk önkéntes munkát az országban rajtuk keresztül, így a pénteki napot mind együtt töltöttük. 

Megismerkedhettünk a szervezet munkájával és a korábbi ESC önkéntesekkel kapcsolatos tapasztalataikkal. Sok fontos információra, érdekességre hívták fel a figyelmünket Svédországgal és az önkéntességgel kapcsolatban, valamint lehetőség volt megvitatni a kérdéses pontokat is. Sok ötletet, inspirációt nyújtottak a saját projektek megvalósításához is, amelynek köszönhetően nekünk is sikerült ihletet merítenünk. Tetszett az, hogy mivel kevesen voltunk, ezért volt lehetőség rá, hogy a találkozó személyes hangvételű legyen. Nagyon tetszett a PeaceWorks irodája is, mert nagyon modern és barátságos volt. Ezután a nap után már sokkal magabiztosabbnak éreztem magam azzal kapcsolatban, hogy hogyan is képzeljem el ezt az évet, és hogy mennyi mindent ki lehet hozni belőle.

Miután végeztünk, kezdetét vette a pihenés. Úgy éreztem a sok élmény után szükségem van egy kis egyedüllétre, így sétálni indultam Stockholmban, felkeresve a kedvenc helyeimet, amelyekhez kedves emlékek kötnek. Ellátogattam a Fotografiska múzeumba, ami mindig remek feltöltődést jelent számomra. A múzeum előtt kicsit megpihentem egy padon, és bámultam a hullámokat. Jó volt egy kicsit elgondolkozni a sok élményről, benyomásról, és hogy hová is tart jelenleg az élet. De nem töltöttem az egész estét filozofálással, a többiek -akik a tréning után szintén Stockholmban maradtak a hétvégére- már vártak. Megvacsoráztunk, utána pedig úgy döntöttünk belevetjük magunkat a Stockholmi éjszakába. Nagyon jól éreztem magam, jót buliztunk a többi önkéntessel. Régen nem táncoltam már, és sajnos Mullsjöben sincs sok lehetőségem, úgyhogy nagyra értékeltem az alkalmat.

Másnap a két német önkéntessel töltöttem a nap nagy részét, akik szintén a PeaceWorks-höz tartoznak. Ráérősen megreggeliztünk egy hangulatos pékségben, majd a rossz időre való tekintettel meglátogattuk a Historiska múzeumot, ami nagyon érdekes volt. A hétvége hátralevő részét egy svéd barátomnál töltöttem, aki Stockholm közelében lakik. Jó volt újra látni, és jól esett kicsit kiszakadni az "önkéntes üzemmódból" és a kolis életformából. A hétvége után feltöltődve értem vissza Mullsjöbe.

Puss och kram,
Zita

On-arrival II. rész

Úgy döntöttem a szerdáról külön írok mert amúgy túl hosszú lett volna az előző bejegyzés, talán így átláthatóbb picit. A napunk szintén 9-kor kezdődött, így ránézve az „órarendünkre”, interkulturális kommunikációval, hát ez annyira érdekes volt, hogy magamtól nem is emlékszem rá, de azt hiszem ez volt az, amikor olyan dolgokat kellett gyűjtenünk, amiket furcsának találtunk az eddigi svédországi tartózkodásunk során, vagy legalábbis az otthonitól eltérőnek. A busz előtti sorban állást elég sokan említették, úgy látszik nem csak Magyarországon kell megküzdeni azért, hogy az ember feljusson a közlekedési eszközökre.

A szokásos fika után ismét az igazgatónő tartott prezentációt főként a munkatörvényről, de igazából ismét eléggé átfogó volt és beszélt a kórházi ellátásról, iskolarendszerről, meg még csomó mindenről, szóval ez egy elég hasznos kis előadás volt.

Délután végre lehetőségünk volt, hogy kicsit bejárjuk a várost, mégpedig két feladat kíséretében. Először is három csapatra kellett oszlanunk és mindhárom csapat egy-egy múzeumot látogatott meg. A feladatunk az volt, hogy a múzeumok segítségével próbáljuk megérteni a mai Svédországot, milyen dolgok befolyásoltak, miért olyan amilyen. A három múzeum, amelyek közül választhattunk, a Historiska museet, az Armémuseum és a Medeltidsmuseet. Amikor megláttam a választási lehetőségeket az első gondolatom az volt, hogy semmikép sem akarok a katonai múzeumba menni, az teljesen hidegen hagy. Szerencsére mi magunk dönthettük el, hogy ki melyikbe megy szóval én gyorsan felírtam magam a Historiska museet listájára, és úgy vettem észre, hogy az Armémuseum a többiek körében sem volt túl népszerű, főként azok mentek oda, akik a másik két csapatba nem fértek be. Hát na, ezért kell gyorsnak lenni.

Amúgy egyáltalán nem bántam meg a döntést, a Historiska még jobb is volt, mint amire számítottam, összességében nagyon tetszett, főleg, hogy volt elég sok interaktív rész is, na meg, hogy végre láttam tök sok dolgot, amiről szó volt korábban az egyetemi tanulmányaim során. Szent Birgittáról is volt egy rész, ezt muszáj volt megörökítenem, mivel róla aztán tényleg elég sokat hallottunk.

A kedvencem természetesen a boszorkányos rész volt, ahol néhány kérdés megválaszolása után mi magunk is megbizonyosodhattunk arról, hogy boszorkányok vagyunk-e vagy sem. Meglepő módon azt a választ kaptam, hogy igen, szóval jobb, ha mindenki óvakodik tőlem, hehe.

A második feladat, amit a városban kellett (volna) elvégeznünk az az úgynevezett exposure volt, aminek az volt a lényege, hogy egy órán keresztül figyeljünk meg embereket és alkossunk kis történetet az életükről, mindennapjaikról, meg arról, hogy milyen emberek lehetnek. Mivel ez volt az első igazi délutánunk Stockholmban és az idő is elég jó volt, ezért mondanom sem kell, hogy senki sem vette komolyan a feladatot és inkább úgy döntöttünk, hogy turistáskodunk kicsit, ki tudja mikor járunk legközelebb Stockholmban.

Este 7-re mindenképp szerettünk volna visszaérni a folkhögskolába, ugyanis a tanárok, már hétfőn beharangozták, hogy az iskola zene tagozatos diákjai koncertet tartanak és biztos nagyon jó lesz, ha tudunk menjünk. Hát nem volt rossz, tényleg nagyon sok jó hangú, tehetséges fellépő volt, de nekem személy szerint a dalválasztások annyira nem jöttek át és elég sok volt az unalmas rész, de volt olyan is aki kifejezetten tetszett. Azt sajnáltam, hogy az egyetlen dalt, amit tényleg szeretek azt pont annyira rosszul énekelték, hogy számomra hallgathatatlan volt, de lehet csak azért, mert nehéz elvonatkoztatnom az eredetitől. De egyébként meg a taps jár mindenkinek, már csak azért is, mert ki mernek állni ennyi ember elé, plusz a legtöbben az ének mellett még 2-3 hangszeren is játszottak, az azért elég menő.

Puss och kram,

Aurél

On-arrival tréning I. rész

Az ESC önkéntesek többféle tréningen is részt vesznek projektjük alatt. Még júliusban lezajlott a kiutazás előtti tréningünk, ezen kívül pedig létezik még az on-arrival és a midterm tréning. Előbbi azok számára kötelező, akik 2 hónapot vagy annál többet töltenek önkéntesként, utóbbi pedig azoknak, akik 6 hónapnál hosszabb ideig önkénteskednek. Mivel mi egy egész tanévet itt töltünk Svédországban, ezért mindkettőn részt veszünk. A midterm majd valamikor január-február környékén lesz, az on-arrival viszont a múlthéten lezajlott, úgyhogy a következőkben erről szeretnénk beszámolni.

Szerintem mindketten izgatottan vártuk a tréninget, egyrészt azért, mert végre megismerhetünk más önkénteseket, akik szintén a közelmúltban érkeztek Svédországba, másrészt meg végre kimozdulhattunk kicsit, 5 napot tölthettünk Stockholmban. Én korábban még amúgy sem jártam ott, úgyhogy tök jó, hogy végre kipipálhatom a harmadik skandináv fővárost is a képzeletbeli listámon.

Hétfő délre várták az önkénteseket az egyik stockholmi népfőiskolára, és mivel mi több mint 4 órára vagyunk a fővárostól, ezért igen korán el kellett indulnunk, hogy időben odaérjünk (eléggé megviselt az 5 órai kelés). Nyilván mikor terveztük az utazást az első alternatíva a vonat volt, de azután, hogy megláttuk milyen horror áron vannak a vonatjegyek elvetettük az ötletet. Plusz szerintem az még bonyolultabb lett volna az átszállások miatt, ezért maradt a busz. Így viszont minden simán ment és a szervezők is örülhetnek, hogy nem az ötször drágább vonatjegyet kell állniuk.

Szerencsére részletes leírást kaptunk arról, hogy hogyan juthatunk el a helyszínre, de a tunnelbana megtalálása és az eligazodás, hogy melyik irány melyik, kicsit kifogott rajtunk, úgyhogy egy kis stílusos késéssel érkeztünk, de mint kiderült egyáltalán nem gond, ugyanis csomóan később érkeztek.

A hétfő leginkább az ismerkedésről szólt, ebéd után különböző feladatok vártak ránk, hogy kicsit összehozzák a csapatot. Számomra igencsak meglepő volt a létszám, ugyanis összesen 26 voltunk, nem tudom én kevesebbre számítottam, de tekintve, hogy Svédország azért mekkora, nyilván elég sok önkéntest tudnak fogadni. Bár elvileg tényleg elég nagy volt ez a csoport, ugyanis múlt héten is volt egy tréning, azon viszont csak 11-en vettek részt. Az összetételt tekintve nagyon sok volt a német és francia önkéntes, de rajtuk kívül volt még egy-egy lengyel, osztrák, török is, két belga, meg ugye mi ketten magyarok. Az is eléggé meglepő volt számomra, hogy vannak egészen nagy projektek is, sok önkéntessel ja és hogy azért a 18-19 éves, „most végeztem el a középiskolát” korosztály is képviseltette magát. Szerintem tök jó, hogy ilyen fiatalon bevállalják, én visszagondolva 19 évesen nem hiszem, hogy készen álltam volna erre.

A legtöbb ismerkedős tevékenység a szabadban zajlott, voltak nagyon vicces feladatok, tetszett, hogy próbáltak rávenni kissé másfajta gondolkodásra és a szabályokat eléggé szabadon értelmeztük. Az egyik nagyon vicces az volt, amikor két csapatra osztottak minket és bekötött szemmel kellett egy nagy területen mindkét csapatnak megtalálnia egy-egy kötelet, majd abból formázni egy négyzetet. Az én csapatom körülbelül 20 perc alatt megoldotta ezt, a másik csapat viszont nagyon sokáig kereste a kötelet, és szerintem nem is sikerült kivitelezniük a feladatot.

Vacsora után volt egy rövid kis előadás a kultúráról meg Svédországról az iskola igazgatónőjével, akit mindenki nagyon megkedvelt már a legelején, összeszedett volt, tudta pontosan mit akar nekünk átadni. Ezután elindultunk végre a szállásunkra, ami egy tök jó hotelben volt. Engem az utazás meg az ötórai kelés eléggé lefárasztott szóval alig vártam, hogy ágyba bújjak.

Másnap reggeli után (szeretném megemlíteni a waffelt amit a hotelben ettünk, isteni volt) svédórával folytattuk. Mivel a csapat 90%-a egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset tud svédül, ezért a „nyelvóra” elég basic volt, de legalább köszönni, meg bemutatkozni mindenki megtanult. Ezután ismét kimentünk és mindenkinek keresnie kellett egy dolgot a természetben, ami őt reprezentálja, majd erről kellett kis csoportokban beszélgetni. Én egy lehullott almát vettem fel a földről, de amúgy olyan sok választási lehetőség nem volt és csomóan gallyakat meg leveleket szedtek fel. Nem tudom, ennek a feladatnak nem sok értelmét láttam, de végül is jót beszélgettünk arról, hogy mit miért szedtünk össze, vagy, hogy egyesek miért nem gyűjtöttek be semmit. Később egy idővonalat készítettünk, amin elhelyeztük a dolgokat, amiket meg szeretnénk csinálni/el szeretnénk érni az önkéntességünk alatt, majd ezekről beszélgettünk kisebb csoportokban. Én személy szerint jobban örültem volna annak, ha kapunk valamiféle visszajelzést, vagy tippeket vagy bármit, ezzel kapcsolatban és kicsit soknak éreztem az ilyen kiscsoportos beszélgetéseket, bár bennem alapvetően vannak ellenérzések az ilyen páros/kiscsoportos feladatokkal kapcsolatban.

Ezután a national agencyvel volt egy skype beszélgetésünk, ami elég érdekesre sikeredett, technikai problémák is voltak az elején, plusz elég fura úgy „beszélgetni”, hogy az egyik oldalon 26-an ülnek 5 méter távolságra a laptoptól és ha kérdeznek valamit akkor valaki elkezdi bekiabálni, amit mondani szeretne. De legalább kicsit megismertük a munkájukat, voltak közöttünk olyanok, akik amúgy nem is hallottak a national agencyről korábban, én például csak azt tudtam, hogy ők hagyják jóvá a projekteket, ugyanis az ő engedélyükre vártunk májusban vagy 3 hetet. Ja, és végre kiderült, hogy miért is nem működik az Online Language Supportom: hát azért mert svédből az A2-es szint a legmagasabb és én azt kb. egy hét alatt végig csináltam. Mindegy, ha lenne folytatás szerintem akkor sem annak köszönhetően tanulnám meg a nyelvet.

Vacsora előtt még szó volt a Youthpassről is amiről mi már elég sokat hallottunk, de néhány embernek a létezése is újdonság volt, na most legalább képbe kerültek kicsit.

Vacsora után úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a városba és szétnézünk kicsit. A sétánk után egy bárban kötöttünk ki, kaptunk kedvezményt a sörre, plusz ingyen nasit, szóval elnyerte a tetszésünket a hely. És az sem zavart minket, hogy rajtunk kívül senki nem táncol, mi toltuk rendesen!

A többi napról majd a későbbiekben várható beszámoló, addig is puss och kram,

Aurél