2020. március 7., szombat

Sportlov és látogatás Ängsbacka-ba


A hetedik iskolai héten (február közepén) egy hetes Sportlov, vagyis sport szünet miatt zárva tartott az iskola, és lehetőségünk nyílt pihenni, töltődni. (Szegény Aurél pont azon a héten volt beteg.)

 
Én rögtön az elején útnak indultam, és két iskolatársammal meglátogattuk Ängsbackát, ami egy számomra nagyon különleges létesítmény. Az ott lakók egy gyönyörűen felújított régi farmépületben élnek, és gyakorlatilag majdhogynem teljesen önellátók. Kertgazdaságukban növényeket termesztenek, second hand boltot és kávézót üzemeltetnek, valamint tanfolyamokat, fesztiválokat, workshopokat szerveznek. Életükről, programjaikról bővebben honlapjukon olvashattok: https://www.angsbacka.com/ 

Én onnan ismerem őket, hogy Mullsjöhöz hasonlóan ők is részt vesznek az ESC programban, és a stockholmi tréningeken összebarátkoztam az ottani önkéntesekkel. Nagyon megtetszett ahogy az életükről meséltek, és mikor meghívtak bennünket, hogy jöjjünk el megnézni a színdarabjukat melyre februárban került sor, örömmel fogadtam el a meghívást. A The vagina mologues című színdarab előadásával egy olyan nemzetközi kezdeményezéshez csatlakoztak, mely a nők elleni erőszara hívja fel a figyelmet. A jegyekből befolyó pénz 100%-át egy bántalmazott nőket segítő alapítvány részére ajánlották fel. Az előadás hihetetlenül jól sikerült, sokat nevettünk, időnként megkönnyeztük a darab szomorú tanulságait, és mindnyájan fontos üzenettel távoztunk. Este még sokáig ültünk együtt a tűz körül. 



Hétvégi ottlétünk során lehetőségünk nyílt részt venni egy táncterápiás foglalkozáson, kirándulni az erdőben, jógázni, meditálni, és beszélgetni a közösség tagjaival és az önkéntesekkel. Nagyon jó, feltöltő élmény volt, ha lehetőségem nyílik rá a jövőben, mindenképpen szeretnék majd visszatérni és újból meglátogatni a közösséget. Mint már korábban említettem, fogadnak önkénteseket, amelynek feltételeiről bővebben a honlapjukon lehet olvasni.

A Sport-szünet hátralévő része nevéhez hűen sporttal telt, sokat edzettünk, társasoztunk, főztünk együtt a kolis társaimmal, akiket nagyon szeretek. Meglátogattuk a Mullsjöi cukrászdát is, ahol csodálatos svéd fika várja a látogatókat. Egyik este Jönköpingbe is ellátogattunk, együtt vacsoráztunk és bowlingoztunk is. Nagyon jól esett kicsit kiszabadulni a mindennapok feladataiból.

Ezen a héten került sor a költözésre is, ugyanis a régi épületünk felújításra szorul. Szerencsére a barátaim segítségével sikerült viszonylag hamar átköltöznöm és berendezkednem az új szobámban. Pearl itt is megtalál bennünket, és továbbra is szívesen kéredzkedik fel egy fuvarra az épületek között. 😇

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Mullsjö A-tól Z-ig
Maira Gall